A drágulás oka az európai kínálat visszaesése, mivel a szokatlan hideg lassítja az érési folyamatot, miközben jelentősen növeli a külföldi üvegházak fűtési költségeit.
Nem várt következményekkel járhat a márkasemleges, egységes csomagolású cigarettásdobozok bevezetése. Szakértők szerint még az is előfordulhat, hogy a rendelkezés nyomán esni fog a dohánytermékek ára - írja a Magyar Nemzet.
Jövő év májusától léphet hatályba az a rendelkezés, amely egységes csomagolást ír elő a dohánytermékek számára - derül ki abból a rendeletmódosítási tervezetből, amely azonos külsőt írna elő a dohánytermékek csomagolására. A módosítás alapján a cigarettán, a fogyasztási dohányon és a vízipipadohányon kombinált egészségvédő figyelmeztetést kell feltüntetni, ennek mérete a cigarettás dobozon 44x55 milliméter, és márkanév, valamint logó nem helyezhető el fölé.A Magyar Márkaszövetség főtitkára Fekete Zoltán a lapnak elmondta, hogy minden termék, így a dohánytermékek csomagolásának is alapvető funkciója a fogyasztói tájékoztatás és a gyártói beazonosíthatóság. Ha a fogyasztó nem, vagy nagyon nehezen tud különbséget tenni az egyes termékek között, akkor alig marad eszköze a tudatos vásárlási döntéshez: saját korábbi tapasztalata mellett szinte kizárólag a termék ára lesz az iránymutató. Ez a gyakorlatban mindig árversenyhez vezethet.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. január 16.
2026. január 15.
2026. január 16.
2026. január 16.
2026. január 16.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 16. 19:54

Pénzcentrum | 2026. január 16. 19:00

Agrárszektor | 2026. január 16. 20:02




