Az élelmiszerárak önmagukban félrevezető képet adnak Európáról. Hogy hol drága, és hol olcsó, az önmagában még nem minden.
A kereszténydemokraták nem kaptak információt arról, hogy a kormányzat újragondolná az üzletek vasárnapi zárvatartását.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Indexnek azt mondta: ugyan pártja volt az ötletgazda, de a döntés későbbi megvalósításában már kevés szerepe volt, így arról sem feltétlen egyeztetnének velük, ha most módosítanák a rendelkezést.
A héten a Népszabadság írta piaci forrásokra hivatkozva, hogy felmerült a kormány részéről a vasárnapi zárvatartás eltörlése. A lap szerint erre utalhat az, hogy kiskereskedelmi üzletláncoknál puhatolóznak a kérdésben.
A vasárnapi boltzár ötletét az előző ciklusban vetette fel a KDNP, de akkor Orbán Viktor miniszterelnök még nem támogatta. Álláspontja azonban idővel megváltozott, és 2015 márciusában annak ellenére bevezették a tiltást, hogy a közvélemény-kutatók folyamatosan jelezték: nagyon népszerűtlen az intézkedés. A helyzet a bevezetés óta eltelt egy évben sem változott.
A népszerűtlenség azonban nem változtatott a KDNP hozzáállásán. Arra a kérdésre, hogy a döntés népszerűtlensége miatt felülvizsgálnák-e saját korábbi javaslatukat, Harrach Péter egyértelműen nemmel felelt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Bár az Index információi szerint az MSZP népszavazási próbálkozásai miatt a kérdés már a Fidesz elnökségében is felmerült, a Népszabadság cikkének megjelenése után Kormányzati Tájékoztatási Központ alaptalannak nevezte a lap értesülését.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







