Az élelmiszerárak önmagukban félrevezető képet adnak Európáról. Hogy hol drága, és hol olcsó, az önmagában még nem minden.
Létszámban és forgalomban is növekedés látszik több népszerű áruházláncnál a vasárnapi boltzár két hónappal ezelőtti eltörlése óta - derült ki a Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból.
Bár részletes adatok közléséhez az eltelt idő kevés volt, a trendek több helyen látszanak. Az emelkedés azért is érdekes, mert amikor a boltzár eltörlését április 11-én Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője bejelentette, sietett rögtön hozzátenni, hogy a "vasárnapi munkavégzés tilalmával" a kormánypártok eredeti célkitűzései megvalósultak, hiszen az addig eltelt bő egy évben a kiskereskedelmi forgalom 5,6 százalékkal, a szektorban dolgozók száma pedig 3300 fővel, azaz 1,8 százalékkal nőtt. Ezek szerint tehát a vasárnapi boltzár bevezetése, majd a boltzár idei eltörlése egyaránt jótékonyan hatott a szektorban dolgozók számára és a forgalomra.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
NAPTÁR
Tovább
2026. március 1. vasárnap
Albin
9. hét
Március 1.
A polgári védelem világnapja
Március 1.
Újrapapír napja
Március 1.
A haditechnikai kutatók és fejlesztők napja
Ajánlatunk
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 1. 13:02

Pénzcentrum | 2026. március 1. 11:41

Agrárszektor | 2026. március 1. 13:33




