Egy felmérésből a 2026-os üzleti várakozások mellett a legjelentősebb HR-kihívásokra is fény derül.
Jellemzően csupán a garantált bérminimumot keresik meg azok a bolti alkalmazottak, akiket kis- és középvállalkozások foglalkoztatnak - hangzott el az RTL Klub Híradójában. Sok kisbolt azonban még ezt is nehezen tudja kigazdálkodni.
Sok kisbolt még a garantált bérminimumot is csak nehezen tudja kigazdálkodni, miközben a nagyobb áruházláncok jelentős béremeléseket hajtottak végre az utóbbi időben. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint ez ahhoz fog vezetni, hogy a nagyobb boltok elszívják a munkaerőt a kisebbek elől. Tehát a munkaerőhiány nem fog megszűnni, csak éppen a kisebb üzleteknél fog nagyobb gondot okozni.
Pedig a munkaerőhiány már most is óriási problémát jelent. A Coop több üzlete például már nem nyit ki hétfőnként - ezzel próbálják meg kezelni az emberhiány okozta helyzetet. Az ÁFEOSZ-COOP Szövetség speciális járulécsökkentést szeretne elérni a bajba jutott boltoknak, mivel szerintük a garantált bérminimum kötelező jellegű emelésébe több üzlet is belerokkanhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







