Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
Az adatokból az látszik, hogy öbbet költünk mobiltelefonra, mint tartós elektromos háztartási gépre, például hűtőre, vagy éppen mosógépre. 135 milliárd forintnyi volt ugyanis a mobilpiac 2018-ban. És 2018-ban a másfélszeresét költöttük mobiltelefonra a korábbinak. A javát persze év végén vesszük.
Az elektronika, a digitalizáció kíméletlenül söpör végig a költekezésben is. Egyre több az okosholmi a boltokban, a legnépszerűbb pedig nyilván a mobiltelefon. Nyomógombos mobiltelefont csak mutatóban látni a polcokon, nem is tudni, ki is vesz olyat, kérdezhetnénk, de nyilván akad rá vevő, különben minek kínálnák. Meg is néztük, mennyiért adják a legolcsóbbat, 2 990 forintért elérhető. Ehhez persze - mert webáruház adja - hozzájön 800-900 forint szállítási díj, hiába, a kényelem lassan drágább lesz a telefonnál - írja közleményében a blokkk.com.
Érintő képernyősben találhatunk 9 900 forintos ajánlatot. A híresebb márkáknál pedig pedig 26-27 ezer forintnál indulnak az árak. És akinek sok a pénze, az félmillió környékén találhat magának igazán csúcsra futtatott darabokat.
Nem sajnáljuk a pénzt
Sohasem sajnáltuk a pénzt mobiltelefonra, de az utóbbi időben azért rendesen meglódult a piac. Kicsit messzebbre visszatekintve eleinte csak lassan tápászkodott a mobilpiac, de 2015-től már nagyobb lendületet vett. 2017-ben már több mint negyedével ugrott meg a költés az előző évhez képest, 2018-ban pedig másfélszeresére ugrott a mobilpiac, 135 milliárd forintot elérve - a ksh adatai szerint -.
És bizonyára nem sokan gondolnák, hogy miközben 2018-ban mobiltelefonokra 135 milliárd forintot költöttünk, addig például nagyértékű tartós elektromos háztartási gépre ennél kevesebbet, 129 milliárd forintot. 2018-ban fordult a kocka ebben a viszonylatban, előtte azért még többet költöttünk hűtőre, mosógépre, vagy éppen mosogatógépre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az pedig természetesnek is tűnik, hogy a legtöbb mobilt év vége tájékán vesszük, a novemberi fekete péntekes akciós áradatban és persze decemberben, a nagy ajándékozási rohamban.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







