Újra futárcég nevével próbálnak adatokat és pénzt kicsalni a csalók: ezúttal a DPD-re hivatkozó SMS érkezik egy külföldi, fülöp-szigeteki számról.
Igen változatosan fogja érinteni a piaci szereplőket a kereskedelmi törvény változása. A kisüzemi magyar sörfőzdék örülnek, egyes étteremtulajdonosok viszont már kevésbé, a multik pedig nem fognak a földhöz vágódni - írja a 24.hu
Most úgy látszik, igen változatosan fogja érinteni a piaci szereplőket a nemrég elfogadott kereskedelmi törvény sör-módosítása, melynek lényege, hogy ezután nem lehet a forgalmazókkal kizárólagossági szerződést kötni, csak akkor, ha a vendéglátóhelyen egy kisüzemi sörfőzde termékét is árulják csapolva, és ennek mennyisége eléri az eladott sör 20 százalékát.
Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Érdekképviseleti és Érdekvédelmi Egyesületének elnöke a törvénymódosítás elfogadásának a napját piros betűs ünnepnek nevezte, de azért nem örül ennek mindenki annyira.
A lap által megkérdezett 1-2 budapesti étterem szerint nekik jól jött a kizárólagos szerződésekből befolyó pénz az induláshoz, és egyébként is van olyan étterem tulajdonos, aki szerint a kisüzemi sörök változó minőségűk, nem lehet belőlük sokat inni és egyébként is drágák.
Olyan éttermi hangok is vannak, akik szerint a nagy multikra ez nem lesz igazán hatással, sőt sok étterem azt mondja, továbbra is innen fog elsődlegesen söröket venni, de félnek tőle, hogy most már nem fognak mindenféle reklámárut, napernyőt kapni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kisüzemi sörfőzdéknek egyébként nem céljuk az árcsökkentés, de vezetők azt hangsúlyozták, hogy nekik is vannak olcsóbb, egyszerűbb söreik. Attól sem tartanak, hogy a módosítás miatt nem tudnak kellő mennyiségű sört előállítani.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







