Öt év után végre visszatér az élet a siófoki Galerius Élményfürdőbe: a felújított medencéket már töltik vízzel, a szaunák és a konyha-étterem is elkészült, és...
"A fogyasztóvédelem a vevők és kereskedelmi dolgozók egészségére ügyelve immár két hónapja folyamatosan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását” – mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a tapasztalatok szerint a vállalkozások többsége megértette, elfogadta, és megfelelően érvényesíti az előírásokat.
A fogyasztóvédelmi hatóság többek között az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozások betartását, a vásárlóterek és a bevásárlókocsik folyamatos fertőtlenítését, a vevőknek szánt kézfertőtlenítők kihelyezését kéri számon az üzemeltetőkön.
A fővárosi és megyei kormányhivatalok munkatársai eddig összesen 3 370 üzletben fordultak meg. 433 kereskedelmi egység esetében tapasztaltak jogsértést, így a kifogásolási arány 13 százalék alatti. A leggyakrabban a kézfertőtlenítőt nem biztosították a vásárlóik számára a boltok. A mulasztáson ért üzletek több mint fele, 54 százaléka már az ellenőrzés alatt pótolta a feltárt hiányosságot.
167 kereskedelmi egységnél az utóellenőrzés is megtörtént, a szakemberek második látogatásukon jellemzően nem találtak kifogásolnivalót.
Három Csongrád-Csanád megyei pékség esetében azonban továbbra is fennállt a korábban megállapított jogsértés. A szabályok megszegése miatt az üzemeltető vállalkozásra 200 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A két hónapja zajló fogyasztóvédelmi ellenőrzések azt mutatják, hogy az üzletek tisztában vannak a jogszabályi előírásokkal, megfelelően gondoskodnak azok betartásáról és betartatásáról, együttműködőek az esetleges hibák javításában
– összegezte az eddigi tapasztalatokat a miniszterhelyettes.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







