3 °C Budapest
close up of a hand, looking on a flea market for clothes. cimlapi

Szemünk előtt a sokkoló igazság: elképesztő, ami a magyar ruhaboltokban, turikban történik

2021. november 2. 13:31

Hogy lesz ebből karácsonyi vásár? Az eladók negyede eltűnt a ruhás boltokból. A két boltzár, a kényszerű korlátozások és persze a vásárlási szokások változása nagyon sok volt a ruházati piacnak. A ruhás vásárlások eddig ötödével zuhantak, ezen belül a szakboltoké 34%-kal. Parndorf pedig már hirdeti magát...

A boltos világ úgy-ahogy tartja az eladók létszámát a nagyobb boltokban (a statisztika szerint a legalább öt fős vállalkozások körében), de van, ahol nagyot bukott a létszám. A járvány előtti 2019-es esztendőben a bolti dolgozók összlétszáma 152 ezer fő volt, ez 2020-ban 145 ezer főre fogyott, év közben persze jókora hullámveréssel, 2021 augusztusában pedig 148 ezer főt jelzett a statisztika mutatója. A boltos piac közben visszatornázta magát a járvány előtt szintre, de ez csak az átlag, az iparcikkes boltok, közöttük a ruhások bukóban vannak még mindig - írja közleményében a blokkk.com

Ruhaboltban eladó: minek annyi, ha nem költ a vásárló

Miközben a teljes boltos világ eladóinak száma 3%-kal kisebb a járvány előttinél, addig a ruhás, cipős boltok, turkálók eladóinak negyede hiányzik a járvány előtti létszámból. A ruházati üzletek száma 14 ezer alá csúszott 2020-ban a legutóbbi statisztika szerint. Egy évtizede még 20 ezer környékén mozgott a mutató, ami évről-évre olvadozott. Cipőboltból két és fél ezret mutat a lajstrom, ez egy ezressel volt több bő évtizede. A turkálók száma az ötezret közelíti, ebből is azért több volt korábban. Ez összesen 21 ezer értékesítőhely, egy jelentős részük kisebb vállalkozás kezében (hiszen a nagyobbaknál csak 12 ezer fő ügyködik, furcsa is lenne a boltszámnál kisebb teljes létszám).

Ruhás piac: nem dobáljuk magunkra a rongyokat annyira

Ruhára, cipőre 971 milliárdot költöttünk a járvány előtt, még 2019-ben. Ezen nem sokat dob a turik 35 milliárdja. A járvány első hullámai 2020-ban ebből nagyot faragtak, 826 milliárd maradt meg, de úgy, hogy az áprilisi, májusi boltzár 90%-ra csupaszította a kasszás bevételeket 2020 negyedik hónapjában a ruhás szakboltokban. A turipiacból is csak 27 milliárd maradt meg - áll a közleményben.

És mindez úgy, hogy cipőt nem csak a cipőboltból veszünk, hanem hiperből, diszkontból, sportboltból, vagy éppen a megugró webről. Pedig állítólag a próbafülke előtt mustrálgatni a ruhafélék sorát a hagyományos boltos vásárlások egy legcsábítóbb mikéntje. De úgy tűnik, hogy annyira azért mégsem, változnak a vásárlási szokások ebben is, ha a ruhás piac mérlegeit bogarásszuk.

Ez a piac már nem az a piac, a piacvesztés pedig tetemes.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vásárlások értékének visszaesése 2021-ben is folytatódott,hiába, két kényszerű boltzár azért meg tud tépni egy szakpiacot. Nem csak a bevételt kellett volna feljebb tornázni, hanem a pénzügyi veszteségeket is pótolni. A teljes ruhás piac ötöde veszett el eddig a járvány előtti éves mérlegből, de a szakboltoknál több, 34% a mínusz - írja a blokkk.com

Karácsonyi ruhaajándék: majd valahonnan azért

Parndorf, a magyar határközeli osztrák outlet már hirdeti magát. Méregdrága a benzin, de majd a háziasszonyok kiszámolják, egy-egy méretes akció megéri-e. És vannak a webáruházak, de a külhoniak is, ha már valaki elszokott a próbafülke tükrétől. és van, aki már rászokott arra, hogy nem szakboltban vesz ruhát.

A magyar ruhaboltoknak pedig ismét szalmaszál a karácsony, csak a járvány ne szaladjon olyan sokáig.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?