ÉVOSZ: Érdemes elgondolkodni az előrehozott vásárlásokon, mert az áremelések legkésőbb áprilistól, egyes termékköröknél pedig már március közepétől érezhetővé válhatnak.
A gabonatermesztők további liszt áremelkedéssel számolnak, kevésbé a magas üzemanyagárak, inkább az aszály miatt.
"Az Alföldön nagyon gyenge betakarítási eredményekről beszélhetünk, a Dunántúlon azért jelentősebben és nagyobb mértékben takarítottak be a gazdák, az ország búzája nincs veszélyben, Magyarország liszt- és gabonaellátottsága megfelelő és a gazdáknak termett annyi, amennyi itthon elegendő" - fejtegette az ATV Híradójánknak Kozsuch Kornél, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese.
A költségnövekedés, az aszály és a gyenge termés komoly nehézségeket vetít előre a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint:
Ennek az együttes hatása azt jelenti, hogy sajnos az élelmiszer áremelkedéseknek messze nincs vége. Én úgy gondolom, hogy minimum még egy 30-40 százalékkal nőni fog a cereáliák, a kenyér, a péksütemény, meg az ehhez hasonló termékek ára
- magyarázta Máhr András, a Mosz főtitkárhelyettese.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







