Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
Idén tavasszal úgy tűnt, jó szezon áll a méhészek előtt, több fafajtánál is nagyon jó minőségű lett a méz, azonban az aszályos évszak őket sem kíméli –írja a Magyar Nemzet.
Idén nagyon vegyes szezon áll a méhészek mögött: míg a Dunántúl nyugati oldalán nagyon jó volt az idei év addig, keleten komoly nehézségei voltak a méhtartóknak, mondta el a lapnak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. Idén a kevés csapadék ellenére jól termett az akác, a repce és az ezüsthárs is. A szárazság viszont a méhek számára legnagyobb legelő, a napraforgó, elszáradt, így pont ott lesz alacsony az idei méz mennyisége, ahol korábban bőven tudtak kipergetni a méhészek a kaptáraknál.
Békés és Hajdú-Bihar megyében, valamint a Jászságban a szakértő szerint borzasztó a helyzet, itt az idei napraforgóméz mennyisége az elmúlt évek átlagának harminc-negyven százalékát érheti el az idén, ez is főként a dunántúli területekről származik. Az aszály nem csak a növényeket teszi tönkre: a gazdák folyamatosan igyekeznek itatni a méheket és mesterséges szénhidrát- és fehérjeforrással pótolni a méhek hiányzó táplálékát, de nem tudják pótolni azokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokat, amelyek a természetes táplálékforrásokban jelen vannak. Ha ez nem sikerül, az akár a méhek pusztulásához is vezethet a jövő évi szezonban.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







