A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
Tragédia karácsonykor: rengeteg magyar készülhet a legrosszabra, ők ezt nem bírják megfizetni
Országos, reprezentatív kutatás vizsgálta a magyarok idei karácsonyi ajándékozási terveit, az ünnepekkel kapcsolatos várakozásaikat. A gazdasági helyzet és ezzel összefüggésben a szűkösebbé vált családi kassza hatása egyértelműen megmutatkozik a karácsonyi kiadásokra vonatkozó tervekben. Tízből négyen tervezik, hogy vagy ajándékokra, vagy a teljes ünneplésre kevesebbet költenek, és vannak olyanok is, akik kevesebb szerettükkel terveznek együtt ünnepelni, főként anyagi okok miatt. A többség jobban örül a nem tárgyi ajándékoknak, és ezzel együtt egyre többen ajándékoznak élményeket. A válaszadók háromnegyede már kapott olyan ajándékot, amit nem tudott használni.
A magyarok többsége idén karácsonykor nagyjából ugyanannyi személynek tervez ajándékot vásárolni, mint tavaly, ötödük viszont kevesebbeket fog meglepni. A legtöbben a párjukat és a gyermeküket ajándékozzák meg, a kitöltők fele a szüleit is meglepi, és a barátoknak csak a válaszadók 18%-a tervez ajándékot venni vagy készíteni – derült ki a Yettel országos reprezentatív kutatásából. Azoknál, akik idén nem adnak senkinek sem ajándékot, a legfőbb okok között az szerepel, hogy megbeszélték a családdal, vagy az anyagi tényezők jelentenek akadályt, illetve egyszerűen nem szeretnék, hogy erről szóljon az ünnep. Az ajándékozás egyébként is csak 10-ből 4 ember számára jelenti az ünnep elengedhetetlen részét.
A megkérdezettek átlagosan lényegében ugyanannyit szánnak ajándékra, mint tavaly (60, illetve 59 ezer forint), ám az időközben bekövetkezett áremelkedéseket figyelembe véve ez a keret idén minden bizonnyal kevesebbre lesz elegendő. Sokan ennél is nagyobb megszorításra készülnek: tízből négyen nominálisan is kevesebbet terveznek költeni ajándékra vagy a teljes ünnepre.
A társas kapcsolatok nem változnak
Míg a legtöbben a személyes találkozásokra a hétköznapok során kevesebb időt tudnak szakítani, addig nagyobb ünnepek alkalmával ez a kapcsolattartási forma áll az első helyen. A legtöbben ugyanazokkal karácsonyoznak, mint tavaly: tízből öten a szélesebb családdal, rokonokkal, tízből négyen pedig szűk családi körben tervezik az ünneplést.
Az anyagi nehézségek itt is tetten érhetők, hiszen aki kevesebb szerettével tervez személyes programot, az jellemzően inkább a magas költségekre hivatkozik
Akikkel nem tudnak személyesen találkozni, azokkal jellemzően mobiltelefonon tartják a kapcsolatot a megkérdezettek (71%), és tavalyhoz képest nőtt a chat alkalmazások népszerűsége a szöveges üzenetek (38% vs. 48%) és a videóhívások (26% vs. 30%) esetében egyaránt.
Egyre fontosabb az élmény
A tárgyi ajándékok népszerűsége az elmúlt évekhez képest idénre fokozatosan csökkent, de ettől függetlenül még továbbra is ezek bizonyulnak a legnépszerűbbnek. Dobogós helyen vannak a játékok (41%), ezt követik a ruházati (39%) és az elektronikai cikkek (37%), ugyanakkor tavalyhoz képest csökkent azon válaszadók száma, akik az utóbbi kettőt tervezek ajándékba venni. Az elektronikai termékek esetében a legtöbben fej/fülhallgatóval (23%), okosórával (14%), okostelefonnal (12%) vagy telefontokkal (12%) lepnék meg szeretteiket. Egyre többen választják az élményajándékokat (20%) – a 2021-es időszakhoz képest itt jelentősebb, majdnem kétszeres növekedés figyelhető meg. Emellett a kitöltők ötöde dönt saját maga által készített (20%) és pénzbe nem kerülő meglepetések mellett (15%).
Míg az online kereskedelem jelentősége összességében folyamatosan nő, a karácsonyi ajándékokat a többség (47%) még mindig inkább az üzletekben tervezi beszerezni, és 38% tervezi, hogy az ajándékokat teljesen vagy nagyrészt online veszi meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A válaszadók novemberre vagy december elejére időzítik a vásárlásokat, de ötödük már november előtt elkezdte a beszerzéseket.
Az ideális ajándék
A kutatásban megkérdezettek a megkérdezettek harmada szokott azon stresszelni, vajon a megfelelő ajándékot választja-e.
Az aggodalom nem alaptalan, hiszen a kitöltők több mint háromnegyede már kapott olyan ajándékot, aminek nem örült, vagy nem tudta használni. Ilyen esetben a leggyakrabban ettől függetlenül megtartották az ajándékot (65%), de az esetek közel felében inkább megszabadultak tőle (44%): tovább ajándékozták, odaadták rászorulóknak vagy eladták.
De milyen az ideális ajándék? A válaszadók legszívesebben olyan figyelmességet adnak, amely személyre szabott (72%), funkcionális (60%) és megfelelő az ára (47%). Ehhez képest, ha ajándékot kapnak, inkább a hasznossági szempont a legfontosabb (58%), de ez alig előzi meg a személyességi tényezőt (56%), illetve az is lényeges, hogy egy közös élmény legyen (36%).
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







