10 °C Budapest
Close up of a womans hands picking up cigarette from a box of cigarettes

Fontos változás élesedik a dohányboltokban: ez bizony sokaknak nem fog tetszeni

2023. február 26. 14:31

Január egytől a pultvonal feletti területen kizárólag a dohánytermékek számára biztosítanak megjelenítési lehetőséget a jogszabályok a dohányboltokban. A jogszabályt azonban a piac pontosíttatná, mert nem egyértelmű, mit hogyan kell ezután elhelyezni.

2024. január 1-jétől a pultvonal feletti területen kizárólag a dohánytermékek számára biztosítanak megjelenítési lehetőséget a jogszabályok a dohányboltokban - írja a 24.hu. Értesüléseik szerint a piaci szereplők jogértelmezést sürgetnek, hogy egyértelmű legyen, hogy a trafikokban értékesíthető nem dohánytermékeket (sörök, üdítők, energiaitalok) miként kell majd elhelyezni a boltokban. Nem tudni azt sem, hogy a hűtőket például ki kell-e majd cserélni emiatt.

Lengyel Antal, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke a témában azt mondta, a törvényi rendelkezés úgy fogalmaz, hogy „a dohányboltban a pultvonal felett, illetve az elkülönített helyen belül a fogyasztók számára jól láthatóan kizárólag dohánytermék jeleníthető meg.” A dohánytermék fogalmába pedig csak azok a fogyasztható termékek tartoznak bele, melyek akár csak részben is dohányt tartalmaznak.

Így a nyelvtani értelmezése szerint nem jeleníthető meg például hevítőkészülék, öngyújtó, cigarettahüvely, cigarettapapír és dohányzási célú gyógynövénytermék sem. Hozzátette, a jogszabályi rendelkezés alkalmazási köre és következményei a jelenlegi szövegállapotból még nem láthatók pontosan előre, így az előírások tisztázása, vagy végrehajtási útmutatás kibocsátása lehet szükséges.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?