A pécsi vásár 2026-ban is várja a látogatókat minden vasárnap, viszont "nagyvásár", vagyis országos állat- és kirakodóvásár minden hónapban egyszer van.
Megszüntette az eljárást a hivatal a gyanús fizetőterminálok ellen: nem bizonyítható rájuk semmi
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vizsgálatot a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mert a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés nem volt egyértelműen bizonyítható. A céget a GVH korábban két alkalommal is elmarasztalta, aminek hatására a HelloPay módosította a borravaló-választási gyakorlatát.
A nemzeti versenyhatóság 2022. novemberében indított eljárást a HelloPay Zrt. -vel szemben, amely számos fesztivál, rendezvény és vendéglátóhely készpénzmentes fizetési rendszerét biztosítja. A vállalkozás a hatóság gyanúja szerint olyan tisztességtelen gyakorlatot folytatott a terminálok borravaló-választási folyamata során, amellyel nyomásgyakorlással többlet-döntéshozatalra kényszeríthette a fogyasztókat.
Az ügyhöz kapcsolódó előzmény, hogy a GVH 2019 végén elmarasztalta a szolgáltatót az alapbeállításként alkalmazott 10%-os borravaló miatt. A versenyhatóság akkor 20 millió forintos bírságot szabott ki a cégre, valamint eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától. 2021 végén a GVH megvizsgálta a tiltó kötelezés teljesülését és arra jutott, hogy – bár a HelloPay Zrt. módosított korábbi rendszerén – a cég továbbra is a fogyasztók döntési folyamatát megzavarva sugallt egy „elvárt” 10%-os mértéket.
A GVH Versenytanácsa ekkor 6 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra. Az újabb versenyfelügyeleti eljárás megindításakor – 2022 novemberében – a GVH hangsúlyozta, hogy a vizsgálat nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás újra jogsértést követett el. Az eljárás során a versenyhatóság szakértői – ahogy minden esetben – alaposan és objektíven megvizsgálták a gyanú alapját képező gyakorlatokat a fogyasztók védelme, a tiszta piaci verseny elősegítése, illetve – tekintettel a korábban elkövetett jogsértésekre – a cég és más piaci szereplők jogkövető kereskedelmi gyakorlatának támogatása érdekében.
Mindezek alapján a GVH Versenytanácsa az eljárás során arra a megállapításra jutott, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható. Az eljáró versenytanács szerint, mivel a terminálon már nincs előre bejelölt, alapértelmezetten beállított borravaló mérték, a fogyasztó sugalmazott opció nélkül eldöntheti a terminál használata során egyetlen lépésben, hogy 0% és 20% között mekkora mértékű borravalót ad. Az eljáró versenytanács szerint továbbá pusztán a borravaló adásra vonatkozó kérdéssel, választási lehetőséggel nem alapozható meg az eljárás megindításakor feltételezett nyomásgyakorlás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A GVH vizsgálatainak hatására a HelloPay Zrt. egyébként módosította a borravaló-választási gyakorlatát, aminek következtében a fogyasztók borravaló adási „szokásai” is merőben megváltoztak a cég termináljain. Míg a korábban alkalmazott 10%-os alapbeállítás mellett a többség a 10%-os mértéket fizette, nem módosított rajta, a jelenleg is alkalmazott gyakorlatnál sokan nem fizetnek borravalót, a választott mértékek pedig szóródnak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







