Sokak által ismert és szeretett márkát állít harcba a Lidl hétfőtől.
Megőrjíti a magyarokat a konyhák új sztárja: tömegek keresik most ezt a terméket karácsonyra
Az airfryer brutálisan nagyot megy Magyarországon, várható hogy idén is ez lesz az egyik legnagyobb slágerajándék. Az idei év azonban igencsak nehézkes a kereskedőknek, az erős inflációs hatás, a magas kamatok, a reálbérek csökkenése ugyanis csúnyán begyűrűzött a magyarok vásárlási kedvébe. Az év végi roham azonban nem fog elmaradni, ez még valamelyest mentheti az idei évet.
Nem zárt egyszerű évet az elektronikaicikk-kereskedelem Magyarországon. Hiába ugyanis, hogy még a Covid-világjárvány miatti chiphiány idén már nem éreztette a hatását, a gazdasági válság komoly nyomott hagyott a vásárlási kedven. Az emberek sokkal jobban meggondolják mire költenek, az elszálló infláció miatt pedig sorra maradtak el a nagyobb elektronikai vásárlások. Nem véletlen, hogy a Pénzcentrumnak nyilatkozó legnagyobb hazai szereplők egyértelműen borús évről beszélnek, ha 2023-ról van szó, igaz 2024-re vonatkozóan azért már bizakodóbb a hangulat.
Jó hírt jelent a szakmának az is, hogy három hét, és itt a karácsony. Bár a Black Friday a korábbi évekhez képest takaréklángon égett, azért az nagyon valószínű, hogy az ünnepek miatti ajándékozási hullám a jól megszokott magasabb kereslettel párosul majd. De hogy mik lesznek az idei év slágerajándékai, illetve milyen jövőre számíthatunk az elektronikai cikkek piacán, arról a MediaMarkt és az Euronics beszélt a Pénzcentrumnak.
Slágerajándékok 2023-ban
A szokásos kategóriák mellett, mint a telekommunikáció, a tv, a számítástechnika, a konzolok és a kellékek, a kisgép kategória - tehát a konyhai kisgépek, a porszívók, kávégépek - forgalma nagyot erősödött év végére
- árulta el lapunknak Magyar Norbert, a Media Markt Magyarország kereskedelmi igazgatója. A vezető beszélt arról is, egész évben jól teljesített például az airfryer, de novemberben abszolút slágertermékké lépett elő, és feltehetően ez karácsonyig így marad a boltnál. Magyar Norbert elmondta azt is, a játék kategóriában a konzolok mellett a nem elektronikus építőjátékok forgalma is várakozások felett teljesített, mely új kategóriaként jelenik meg az online és offline kínálatunkban egyaránt.
A vállalat azt is elmondta, a fent említett kategóriák népszerűsége egyébként is jellemző év végére, az eltérések az aktualitásokból adódnak."Tavaly az állami támogatások hatására, valamint az energiaválság miatt (korszerűsítési hullám) nagyon erős volt a kereslet a háztartási nagygépek iránt, ezért, ha azt vesszük bázisidőszaknak, akkor érthetően idén jelentősen csökkent a forgalom ezen a kategórián” - számolt be Magyar Norbert, aki kiemelte, ugyanígy a Covid alatt az otthoni tanuláshoz, munkavégzéshez szükséges számítástechnikai eszközök forgalma lőtt ki, aminek még idén is érezték a hatását, hiszen kevesebben vesznek azóta új eszközöket, ugyanakkor ez a kategória jellemzően erős év végén.
Stabil év végi vásárlási trendekről számolt be az Euronics is, náluk az elmúlt években az Air Fryerek iránti érdeklődés volt a legkiugróbb: 2022 decemberében például ebből adták el a legtöbbe. Ehhez képest azt látják, egyre inkább slágerterméknek számítanak viszont a notebookok, és az is új trendnek látszik, hogy idén sokan időzítették az ünnepek előtti akciós időszakokra az olyan nagyháztartási gépek beszerzését, mint a mosógépek vagy a hűtőszekrények.
A vásárlók tehát úgy tűnik, idén nem csak a karácsonyra készülnek, hanem bepótolják az emelkedő árak miatt eddig elhalasztott beszerzéseket is, az ünnepi akciókat kihasználva
- emelte ki lapunknak az Euronics, akiknek az adataik is alátámasztják, hogy a vásárlók egy része már a Black Friday alatt beszerzi a karácsonyi ajándékokat. Az idén novemberi és a tavaly karácsonyi trendeket összevetve azt látják, legnépszerűbb ajándékok 2023-ban az okostelefonok, a kisebb háztartási eszközök – például kéziporszívók, mikrók, konyhai kisgépek –, a kisebb okoseszközök - Bluetooth-hangszórók, okosórák – és a tipikusan karácsonykor vásárolt szépségápolási, higiéniai termékek - elektromos borotvák és fogkefék lesznek.
A chiphiány már a múlt
Az Euronics az idei évben nem tapasztalt a tavalyi évhez hasonló áremelkedést vagy áruhiányt. A szállítási láncok korábbi problémái és a chiphiány idén már nem éreztette a hatását. Azt látják azonban, hogy megfordult az eddigi helyzet: keresleti piac helyett kínálati piaccá váltak,
azaz áru mindenhol van, de a tavalyi évhez képest jelentősen visszaesett a vásárlói érdeklődés.
Kitértek arra is, hogy az áremelkedés üteme is lelassult, egyes termékkategóriák esetében teljesen megállt, sőt, vannak olyan háztartási kisgép-kategóriák, amelyekben már árcsökkentést is láttak gyártói oldalon, amik már a kiskereskedelmi árakba is át tudtak szivárogni.
A chiphiányból származó problémák esetén már egyértelműen kijelenthető, hogy megszűntek, illetve a vonatkozó holisztikus áruhiányokkal sem kell már számolni. Természetesen minden forgalmazott kategória esetén előfordulhatnak időnként hiányzó modellek, de ezek egyáltalán nem hosszútávúak és nem nevezhetőek általánosnak
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzá a múltidézéshez Magyar Norbert, az MM vezetője.
A drasztikus áremelkedés árnyékában
A műszaki szektorra egy általános 15-20%-os áremelkedés volt jellemző tavaly óta, de igazán kiugró drágulás egy termékcsoporton sem volt megfigyelhető. Az oled tvk például olcsóbbak lettek, ahogy az iphone 15 is a vártnál kedvezőbb áron érkezett. A hatalmas az árverseny egy nagyon sok szereplős szektorban, ami bekorlátozza az áremelési lehetőségeket
- tájékoztatott az árakkal kapcsolatban Magyar Norbert. Elmondta azt is, a szektorban a forgalom február óta erősen visszaesett, de év végére azért javult a helyzet. Ebben közrejátszik az is, hogy sokan halogatták a nagyobb értékű műszaki cikk beszerzéseiket és kivárták a novemberi akciókat, illetve a karácsonyi vásárlások nagy része még a szakma előtt áll, összességében viszont az MM abban biztos, hogy az idei eredmények elmaradnak majd a tavalyitól.
A tavalyi évben látott drasztikus áremelkedés az idei évben nem volt jelen, a kereslet viszont ennek ellenére egyértelműen visszaesett. Erre a keresletre komplex gazdasági és társadalmi folyamatok adhatják meg a magyarázatot: benne van az infláció, a magas kamatok. Szimplán az árak módosítása tehát nem befolyásolja láthatóan az elektronikai cikkek iránti érdeklődést
- adta hírül az Euronics, akik szintén azt látják, az év végéhez – és az ünnepekhez – közeledve erősödik a vásárlói aktivitás, a forgalmi adataink immár közelítenek a tavalyi számaikhoz. Ráadásul gyártói és kereskedői oldalon friss jelenségként árcsökkenést, a fogyasztói oldalon pedig lefelé vásárlást tapasztalnak. „Érdekesség azonban, hogy míg a korábbi időszakban a chip és konténerhiány miatt tíz vásárlóra hét termék jutott, ez a tendencia megfordult: most hét vásárlóra jut 10 termék” – árulták el.
Mi várható 2024-ben?
Az Euronics 2024-ben az áremelkedés és a kereslet stagnálására számít, és mivel a fogyasztók elhalasztották a háztartási beszerzéseket, 2024-ben azok, akik az idei akciós időszakot nem használták ki, várhatóan jövő tavasszal és ősszel fogják bepótolni ezeket. A vállalat azt is látja, hogy a vásárlók visszatérnek a boltokba, arra számítanak, hogy 2024-ben tovább tolódnak az arányok az üzlethálózatuk irányába, ezért nyitottak idén több úgynevezett shop-in-shop üzletet.
Bár a fogyasztók újra szívesen járnak a boltokba, értékelik, ha nem kell több üzletbe betérniük azért, hogy beszerezzék a szükséges termékeket. Éppen ezért kitartunk a szortimentünk bővítésének stratégiája mellett, hogy minél többféle terméket be tudjanak szerezni az Euronics üzletekben a vásárlók
- emelték ki lapunknak.
Várakozásaink szerint idén még az előző évhez képest negatív marad a kép, a jövő évtől viszont remélhetőleg normalizálódik a gazdasági helyzet, és elkezdhet helyreállni a kiskereskedelemi szektor is. MediaMarkt szinten a célunk, hogy ne csak egy műszaki cikkeket értékesítő vállalkozásként, hanem szolgáltatóként is tekintsenek ránk
- osztotta meg terveit a Pénzcentrummal Magyar Norbert, a vállalat vezetője, aki kitért arra is, céljuk, hogy olyan szolgálatátási csomagot adjanak, amivel a vásárlók gyorsabban és kényelmesebb tudják beszerezni és használni azokat a műszaki cikkeket, amikre szükségük van.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







