1 °C Budapest
the whey protein in scoop powder

Súlyos gond van ezekkel a porokkal: kanálszám tömik magukba a magyarok, erről fogalmuk sincs

2023. december 13. 12:01

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén növényi alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével. A tesztelt 17 csokoládé ízű termék mindegyike ellen hatósági eljárás indult, ugyanis egyik sem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Ezenfelül négy terméknél élelmiszerminőségi, egy esetben pedig élelmiszerbiztonsági hibát is megállapítottak a szakemberek. Nem jelölt szójatartalom miatt – még a tesztfolyamat elején – egy termék visszahívását is elrendelték a hatósági felügyelők.

A Szupermenta program legfrissebb terméktesztjén növényi alapú fehérjeporokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ együttműködésével. A tesztelt 17 csokoládé ízű termék mindegyike ellen hatósági eljárás indult, ugyanis egyik sem felelt meg maradéktalanul a jelölési előírásoknak. Ezenfelül négy terméknél élelmiszerminőségi, egy esetben pedig élelmiszerbiztonsági hibát is megállapítottak a szakemberek. Nem jelölt szójatartalom miatt – még a tesztfolyamat elején – egy termék visszahívását is elrendelték a hatósági felügyelők.

A Szupermenta termékteszt programban ezúttal a növényi alapú fehérjeporok kerültek terítékre. Összesen 17 csokoládé ízű terméket vettek górcső alá a szakemberek. Összetételük szerint minden fehérjepor alapvető összetevője a borsó- és a rizsfehérje volt. Ezeken kívül az egyes fehérjekészítményekben előfordult még tökmag-, kendermag-, napraforgómag-, lenmag-, chia mag-, bab-, mandula- és kókuszfehérje. Származásukat tekintve tíz magyar és hét külföldi előállítású volt, tömegük pedig 300 és 1000 gramm között mozgott.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ Analitikai Laboratóriumában a fehérjeporok esetleges doppingszer-szennyezettségét ellenőrizték. Megnyugtató eredmények születtek, hiszen a szúrópróbaszerűen kiválasztott termékekben nem mutattak ki doppingszert.

A Nébih laboratóriumaiban végzett élelmiszerbiztonsági és -minőségi vizsgálatok részeként – többek között – a termékek nehézfém-, allergén-, fehérje-, cukor-, édesítőszer-, valamint vitamin- és ásványianyag-tartalmát is vizsgálták. A fehérjeporok fehérjetartalma széles skálán, 55,8% és 77,7% között mozgott. A mérési eredmények minden esetben igazolták, hogy a valós tartalom megfelel a csomagoláson feltüntetett értéknek.

Az egyik termékhez az ízesített italok kategóriába tartozó növényi fehérjepor termékcsoportban nem alkalmazható édesítőszert használtak. További két édesítőszerrel készült termék sem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, mert a csökkentett energiatartalmuk nem igazolt. Egy termék olyan összetevőt – cink- és réztartalmú inaktivált élesztőkivonatot – tartalmazott, amelynek használata ásványi anyagként jelenleg nem engedélyezett. Az érintett négy élelmiszer-vállalkozó ellen élelmiszerminőségi hiba miatt is hatósági eljárás indult, az érintett termékek receptúráját módosítaniuk kell a vállalkozóknak.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Öt termék jelölésén szerepelt a szójamentességre való utalás, ezért a laboratóriumban ezt is ellenőrizték a szakemberek. A vizsgálati eredmény szerint egy fehérjepor – a jelöléssel ellentétben – tartalmazott szóját. Az érintett vállalkozás által megküldött dokumentációkból kiderült, hogy a termékben 20%-os arányban volt egy szójafehérje-összetevő, ezt azonban nem tüntették fel. A szója allergént kiemelten (pl. vastag betűkkel) kötelező jelölni az összetevők között. Élelmiszerbiztonsági hiba miatt a hatóság kötelezte az érintett vállalkozást a termék forgalomból való kivonására és a fogyasztóktól való visszahívására még a tesztfolyamat elején. Végül nemcsak a vizsgált terméket érintette a hiba, hanem többféle ízesítésű és kiszerelésű fehérjeport is, amelyekkel szemben szintén intézkedett a Nébih.

A tesztelt termékek mindegyikénél előfordultak jelölési hibák. Gond adódott – többek között – a megnevezéssel, a tápértékjelöléssel és az összetevők feltüntetésével. Az élelmiszerbiztonsági, -minőségi és jelölési hibák miatt az érintett élelmiszer-vállalkozókkal szemben hatósági eljárást indítottak és élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabtak ki a felügyelők. A bírságok együttes értéke mintegy 3,5 millió forint volt.

A növényi fehérjeporok kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Az értékelésük alapján ugyan kialakult a rangsor, azonban a hatósági ellenőrzés eredményei figyelembevételével egyik termék sem érdemelte ki a Szupermenta-emblémát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?