A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
Megéri panaszt tenni? Milliókat fizettetett ki az ügyfeleknek a fogyasztóvédelem ezekkel a cégekkel
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT) elé 10 százalékkal több eset került 2023-ban, mint az előző évben, ezek háromnegyede mindkét fél megelégedésével zárult, amivel jelentősen (mintegy 400-zal) nőtt az egyezséggel véget érő ügyek száma tavaly - közölte a kamara.
A BBT-hez 2023-ban 4654 ügy érkezett, amelyből 4531-ben, több mint egymilliárd forint ügyértékben született döntés. Országos szinten a békéltető testületekhez érkező fogyasztói panaszok felét a BBT kezelte. A közleményben kiemelték, javult a vállalkozások együttműködési hajlandósága is, sok esetben a békéltető testületi eljárás megindulása nyomán a vállalkozás szinte azonnal teljesítette a jogos fogyasztói igényt.
Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke a közleményben rámutatott: a vállalkozások felismerik, célszerűbb és gazdaságosabb peren kívül a békéltető eljárás keretében lezárni a fogyasztóval szembeni jogvitát. Jelezte: jelentős változás 2024-től, hogy a békéltető testületek immár kötelezést tartalmazó határozatot hozhatnak a vállalkozásokkal szemben, ha a kérelem megalapozott és a fogyasztó érvényesíteni kívánt igénye nem haladja meg a 200 ezer forintot.
A legtöbb kifogás (a panaszok 57 százaléka) továbbra is a szolgáltatásokkal kapcsolatos.
A BBT adatai szerint 2023-ban is sokan éltek panasszal a posta- és távközlési szolgáltatásokkal, valamint a közüzemi szolgáltatókkal kapcsolatosan. Az előző évek tendenciáit folytatva nőtt a légitársaságokkal szembeni kompenzációs igények száma, különösen a járatok törlése, késése miatt. Újdonságot jelentenek a BBT elé kerülő ügyek között a napelemrendszerekkel kapcsolatos kifogások. A BBT kitért arra, hogy az építőipari ügyekben a fogyasztók gyakran azért kerülnek nehéz helyzetbe, mert írásbeli megállapodás hiányában nem tudják bizonyítani a kérelmükben foglaltakat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A termékekkel kapcsolatos panaszok (az összes ügy 43 százaléka) között gyakoriak voltak az online vásárolt termékekkel kapcsolatos kifogások. Tipikusnak tekinthetőek az olyan ügyek, amikor a webáruházat üzemeltető vállalkozás ismeretlen, a fogyasztó pedig az adott online felületről történő rendelés során nem az indokolt körültekintéssel járt el - ismertette a Budapesti Békéltető Testület.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







