3 °C Budapest
Budapest, 2023. március 12.Az IKEA könnyen összeszerelhetõ bútorok eladására szakosodott multinacionális kiskereskedelmi üzlethálózat elsõ magyarországi és a legnagyobb alapterületûvé bõvített áruháza, a fõváros XIV. kerületében, az Örs vezér terén. A multinacionális bútorkereskedelmi hálózat áruháza 1990 márciusában nyílt meg a Sugár üzletközpont melletti területen.MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Lerázták magukról az inflációt a magyarok kedvenc bútorai: hihetetlen, ami az áruházakban folyik

2024. július 6. 13:01

Megállni látszik a drasztikus drágulás a magyar bútorpiacon: a KSH adatai szerint az elmúlt egy évben az ülőgarnitúrákra, a konyhaszekrényekre, illetve az étkezőasztalokra sem hatott az infláció. Megnéztük, mi a helyzet a legnépszerűbb IKEA-termékekkel: kiderült, március óta bevásárlókosarunk legtöbb eleme nem drágult, de nem is lett olcsóbb. Összességében a termékkosaunk valamelyest drágult 3 hónappal ezelőtthöz képest.

Megtorpanni látszik az infláció Magyarországon, legalábbis a KSH májusi adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 4,0%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A statisztikai hivatal jelentése szerint májusban az egy évvel korábbiakhoz képest a tartós fogyasztási cikkekért 1,7%-kal kevesebbet kellett fizetni.

Ugyanakkor ezt az átlagot legfőképpen az autópiac húzta le, ugyanis a használt személygépkocsik ára 9,6%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ellenben az új személygépkocsiké 4,8, a konyha- és egyéb bútoroké 2,5, a fűtő- és főzőberendezéseké 2,4, a szobabútoroké pedig 1,7%-kal nőtt.

A KSH részletes, különféle termékek árát nyomonkövető listájában három bútortípussal foglalkozik - sarok ülőgarnitúra, konyhaszekrény, étkezőasztal - és mint kiderült, ezek árváltozása nem követte le az éves inflációt, az alatt maradt. Az ülőgarnitúra átlagosan 1,5 százalékkal drágább manapság, mint tavaly májusban volt, az étkezőasztal ára 2,1 százalékkal emelkedett. A konyhaszekrény pedig egyenesen olcsóbb lett (0,58%-al)!

Ugyanakkor, ha kétéves távlatban nézzük, ma sokkal rosszabbul jár, aki egy lakást rendezne be, mint aki 2022 nyarán tette meg ugyanezt. Az étkezőasztal majdnem 28,5 százalékot drágult 2022 óta, a konyhaszekrény 18,1 százalékkal kerül többe, mint két évvel ezelőtt májusban, az ülőgarnitúráért pedig 14,7 százalékkal kell többet fizetni.

Mi a helyzet az IKEA bútoraival?

Ez a nagy átlag, de vajon mennyire csapódik le ez a legforgalmasabb bútoráruházakban? Párhavonta közölt árfelmérésünk adatai alapján megnéztük, mi a helyzet most a legnépszerűbb IKEA-termékekkel - legutóbb márciusban tettük meg ezt.

Nos, mint kiderült, a 19 terméket tartalmazó bevásárlólistánkból a legtöbb tétel ára nem változott március óta.

Két esetben történt áremelés: a Hemnes kanapéágy 149 900 helyett most 159 900 forintba kerül a bútorlánc honlapja szerint, ami 6,7 százalékos áremelést jelent. Fájdalmas drágulás ment végbe a Brimnes ágykeret esetében (tároló+fejtámla), ami 124 990-be került még tavasszal, ma viszont 168 990 forintba kerül. Ellenben az Ektorp kanapé (-5,6%), és a Hemnes 8 fiókos szekrény (-18,1%) esetében árcsökkenés volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összességében bevásárlókosarunk 1 313 840 forintba kerül ma, 10 920 forinttal többe, mint 3 hónapja, ami 0,8 százalékos áremelést jelent összességében.

Robbantak a bevételek és a profit

Bár a korábbi években sem volt ok panaszra panaszra a hazai IKEA-leányvállalatnál, de a legfrissebb üzleti beszámolójuk szerint a belföldi értékesítésük nettó árbevétele meghaladta a 146 milliárd forintot, ami 12 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban ugyanabban az időszakban, de 33 százalékkal a 2 évvel korábbinál. 2 éves időtávlatban nézve az adózott eredményük 98 százalékkal emelkedett.

Ez azt jelenti, hogy a vállalat 2020-2021-es majd 4 milliárdos adózott eredményéhez képest a 2022-2023-as időszakban 7,9 milliárdot zsebelt be az IKEA

Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?