Az elnök emellett 2000 dolláros juttatást ígért az alacsony és közepes jövedelmű amerikaiaknak, amelyet a vámbevételekből finanszíroznak.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség élelmiszerkiskereskedő tagvállalatai üdvözlik a Nemzetgazdasági Minisztérium azon törekvését, hogy az élelmiszerárak alakulását szorosan figyelemmel kíséri a magyar családok védelme érdekében.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség élelmiszerkiskereskedő tagvállalatai üdvözlik a Nemzetgazdasági Minisztérium azon törekvését, hogy az élelmiszerárak alakulását szorosan figyelemmel kíséri a magyar családok védelme érdekében. Az alapvető élelmiszerek fogyasztói ár képzését eddig is az erős verseny határozta meg, amelynek az alapja a tisztességes beszerzési ár. Ezért fontos, hogy a hatékonyság erősítésének, illetve a vásárlói igények magas színvonalú kielégítésének igénye az élelmiszer ellátási lánc minden pontján érvényesüljön.
A kereskedők olyan kínálati portfólió kialakítására törekszenek, amely egyaránt figyelembe veszi a vevők elvárásait, fogyasztói szokásait, valamint a - lehetőség szerint hazai - élelmiszer szállítók kapacitásait, ajánlati kondícióit. Az OKSZ élelmiszerkereskedő tagjai remélik, hogy a hazai termelők, beszállítók is csatasorba állnak az NGM és az OKSZ mellett az infláció elleni harcban.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








