Sokak által ismert és szeretett márkát állít harcba a Lidl hétfőtől.
Bemondta a magyar Spar-vezér: 2024 is veszteséges, de az árrésstop kárát nem a vásárlókon verik el
2025 április 10-én tartotta hagyományos, évértékelő sajtóeseményét a Spar, amin a Pénzcentrum is részt vett. A friss adatokból kiderült többek között, hogy a vállalat veszteséges évet zárt 2024-ben, de ennek a pontos mértékét a vállalat csak május végén fogja közölni. A lánc hazai vezetője elmondta azt is, hogy az árrésstop havonta 1,5 milliárd forintjukba kerül, ám ezt nem a termékeik árain porlasztja szét, hanem próbálják átterhelni a beszállítóikra.
„1111,6 milliárd forintos éves bruttó forgalommal zártuk a 2024-es üzleti évet” – jelentette be Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezető igazgatója. Ez közel 5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és jól mutatja, hogy a nehéz gazdasági környezet ellenére is stabilan teljesít a vállalat. A vezető hozzátette, mennyiségben is növekedni tudtak, összesen két százalékkal.
A bolthálózat is rekordot döntött: 652 SPAR üzlet működött 2023 végén országszerte, többféle formátumban, köztük saját üzemeltetésű szupermarketekkel és egyre bővülő franchise-egységekkel. Utóbbiak kizárólag magyar kis- és középvállalkozók működtetésében vannak, és számuk mára elérte a 305-öt. A franchise program legnagyobb előnye, hogy kiszámítható jövedelmet és hosszú távú egzisztenciát kínál a partnereknek – mutatott rá Heiszler Gabriella. Hozzátette: „Büszkék vagyunk arra is, hogy vannak kollégák, akik alkalmazottból váltak vállalkozóvá a franchise-modell révén.”
A vezető kiemelte, hogy a SPAR emellett saját termelési kapacitással is rendelkezik: húskészítményeket, friss húsokat és sajtokat gyárt saját üzemeiben. A vállalat becslése szerint, ha ez a húsüzem önállóan működne a magyar piacon, akkor a második legnagyobb szereplő lenne a kategóriájában. A frisshús-üzletág 65 milliárd forintos éves árbevételt termelt 2023-ban, és folyamatosan modernizálják az üzemeket annak érdekében, hogy a minőség stabilan magas maradjon.
Heiszler Gabriella beszélt arról is, hogy az online értékesítést is újragondolták, és már most sikeresnek ítélte a Wolttal való kapcsolatukat. Azt mondta, több helyre jutnak el így, és a forgalmi adatok is jól alakulnak. Az eseményen elhangzott az is, hogy a sajátmárkás termékek 33 százalékát képviselik a forgalomnak, de észrevették, hogy immáron inkább stagnál ez az arány. A vezető azt is hozzátette, azt vették észre, hogy a márkatermékek iránti kereslet ugyanakkor nő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Heiszler Gabriella elmondta, az árrésstop havonta 1,5 milliárdjukba kerül, de ezt a kiesést nem a termékeik fogyasztói árán porlasztják szét, hanem a beszállítóknál kopogtatnak, és próbálják rájuk is terhelni a költségeket.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







