A magyar borpiac kettészakadt, a középkategória gyakorlatilag eltűnt, a termelők pedig egyszerre küzdenek a diszkontok árnyomásával és a zsugorodó hazai fogyasztással.
Tényleg leáldozott a magyar boroknak? Aggasztó, ami történik: bajban a legendás pincészetek
Magyarországon tavaly összesen 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak el, ami fejenként átlagosan 17,1 litert jelent – ismertette Gál Péter, az Agrárminisztérium főosztályvezetője az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlő-, bor- és pálinka-albizottsági ülésén.
Mint mondta, a hazai borfogyasztás – a nemzetközi trendekkel összhangban – évről évre csökken. A fogyasztás 2017-ben érte el a csúcspontját, azóta folyamatos visszaesés figyelhető meg. Ennek hátterében elsősorban az árak emelkedése és a mértékletességet hirdető mozgalmak egyre aktívabb jelenléte áll.
Ugyanakkor a borexport terén pozitív fejleményekről számolt be: 2024-ben több mint 1,4 millió hektoliter bort és pezsgőt exportált Magyarország, a kivitel értéke 129 millió euróról 149 millió euróra nőtt. Ezzel szemben az import lényegében változatlan maradt: körülbelül 95 ezer hektoliter bor érkezett az országba, melynek kétharmada palackos formában - derül ki a 24.hu tudósításából.
Szmilkó Gabriella, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi igazgatója szerint a borfogyasztás csökkenésének egyik oka, hogy a fiatal felnőttek inkább más típusú alkoholos italokat választanak.
Emellett arról is beszélt, hogy 2023-ban csupán 170 hektár új szőlőültetvényt telepítettek, így az országos termőterület 56 400 hektárra nőtt.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







