Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben Magyarországon volt az egyik legmagasabb infláció Európában.
A kínai e-kereskedelmi óriás, a Temu újabb piacra készül betörni: az élelmiszer-értékesítés területén terjeszkedne Európában, ami komoly kihívást jelenthet a hagyományos kiskereskedelmi láncok számára.
A Temu hivatalosan is megerősítette, hogy bővíteni kívánja helyi kínálatát és fejleszteni európai ügyfélkiszolgálását az élelmiszerek forgalmazásával. A német piacon már sikerrel debütált ez az üzletág, ahol például a Wurstbaron húskészítménygyártó több hónapja értékesít a platformon, és az eddigi eredményekkel elégedett - jelentette az Index.
A kínai vállalat nem áll meg Németországnál, további európai országokban is terjeszkedni kíván, a következő célpont Svájc lesz. Az élelmiszerpiaci ambíciók különösen azoknak a hagyományos áruházláncoknak jelenthetnek fenyegetést, amelyek már az online értékesítésben is jelen vannak.
Bár a Temu magyarországi működését jelenleg nehézségek jellemzik az új futárszolgálatával, az iMile Hungary-vel kapcsolatban, európai szinten továbbra is sikeresen terjeszkedik a vállalat. A gyakori szállítási késések és egyéb problémák ellenére a filléres termékek iránti kereslet továbbra is jelentős.
Az élelmiszerek esetében a Temu stratégiát vált: a kínai import helyett kontinensen működő beszállítóktól tervezi beszerezni termékeit, ezzel biztosítva a gyorsabb kiszolgálást és a helyi ízlésekhez való alkalmazkodást. A magyar webáruházak számára már most erős konkurenciát jelentő platform terve azonban csak akkor lehet sikeres, ha maradéktalanul betartja az európai élelmiszerbiztonsági előírásokat.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







