3 °C Budapest
Idős nő, aki megdöbbent a szupermarketben a magas összeg miatt a számlán

Sokkot kapnak a magyar vásárlók a boltok kasszáinál: ha ezt meglátják, nem akarnak fizetni

2025. október 8. 17:28

A részletes inflációs adatokból továbbra is jól látszik, hogy a mindennapi vásárlások szintjén még bőven érezni az áremelkedést. Éves és havi bontásban is akadnak termékek, amelyek messze túlteljesítik az átlagos drágulást, legyen szó a cigarettadohányról, a gyümölcsökről, a húsokról vagy épp a szezonváltás miatt megugró ruházati cikkek áráról.

2024. szeptemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 4,7%-kal nőtt idén szeptemberre - közölte ma a KSH. Emellett azt is elmondták, hogy mérésük szerint egy hónap alatt, azaz idén augusztus-szeptember között lényegében nem változtak az árak.

Ahogy azonban az már lenni szokott, a helyzet koránt sem ilyen egyszerű. Rendre találni ugyanis olyan termékeket, szolgáltatásokat, amiknek a drágulása jóval meghaladja az átlagos értéket. Ezeket gyűjtöttük most össze éves, havi szinten is. Tettük mindezt azért, hogy az egyszeri magyar vásárló nehogy azt higgye, az ő készülékében van, és nem az infláció vágtat továbbra is pokolian bizonyos termékek esetében.

Cigi, alma, marhahús, egy vagyon!

Az éves drágulási toplistát szeptemberben egyértelműen a dohánytermékek és az élelmiszerek vezetik, miközben a rezsiköltségek és a tartós fogyasztási cikkek is visszaköszönnek a legnagyobb áremelkedők között.

A lista élén a Pall Mall cigarettadohány áll, amelynek ára egy év alatt 37,4 százalékkal emelkedett: a tavaly szeptemberi 3100 forintról 4260-ra. Ez közel 1200 forintos drágulást jelent dobozonként, ami újabb bizonyítéka annak, hogy a jövedéki termékek tartósan a legdrágulóbb termékek közé tartoznak. Rögtön utána jön az alma, ami 36,8 százalékkal drágult egyetlen év alatt: a kilónkénti ár 598 forintról 818-ra nőtt. Ezzel a hazai gyümölcs újra a bolti infláció szimbólumává vált.

A bronzérmet a marhahús vitte el: 32,6 százalékos áremelkedéssel, 4700 forintról 6230-ra kúszott fel az átlagár. A rezsiszektorban a vezetékes gáz lett a negyedik legnagyobb dráguló: az egy köbméterre vetített ár 25 százalékkal emelkedett, 140 forintról 175-re.

Az élelmiszerek közül látványosan drágult még a dobozos 100%-os narancslé és a mogyorós tejcsokoládé is, egyaránt 24,7 százalékkal. Mindkettő tipikus „háztartási kedvenc”, és jól mutatja, hogy a feldolgozott élelmiszerek inflációja még mindig bőven az átlag felett jár. Az őrölt kávé 23,1 százalékkal lett drágább (1470 helyett 1810 forint), miközben a csirkemellfilé is 22,7 százalékkal ment fel.

A gyümölcsfronton az alma mellett a körte is a top 10-be került, 19,6 százalékos drágulással, míg a lista legvégén egy meglepő szereplő: a női szandál zárja a sort, 19,4 százalékos áremelkedéssel. Ez jelzi, hogy a divatcikkeknél sem múlt el nyomtalanul a költségnövekedés.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azért egy hónap alatt is van drágulás

Bár a nagy átlagban lehe, hogy nem, de azért egyes termékek esetében a havi adatok azt mutatják, az áremelkedés még mindig ott lüktet a mindennapokban, igaz, inkább a szezonális termékeket érinti.

A hónap legnagyobb áremelkedését az uborka produkálta: kilónkénti ára mindössze egy hónap alatt 15,2 százalékkal ugrott meg, 824 forintról 949 forintra. A dobogó második és harmadik helyére meglepő módon ruházati cikkek kerültek. A női átmeneti kabát ára 10,1 százalékkal, a férfiaké 9,4 százalékkal nőtt egyetlen hónap alatt. Ez klasszikus példája az őszi szezonváltásnak: amint a boltokban megjelennek az új kollekciók, a friss kínálat a magasabb árszinteket is magával hozza.

A ruházati drágulás hulláma a polcokon is érződik: a női pulóverek ára 5,3, a farmernadrágoké 3 százalék körül nőtt, ami egyértelműen mutatja, hogy a textilpiac is visszakapaszkodóban van a korábbi akciós időszakok után. A napi fogyasztási cikkek között a marhahús ismét bekerült a top 10-be – 3,5 százalékos havi drágulással –, míg az öblítőszerek és a fehér kenyér is apránként, de határozottan tovább kúsznak felfelé az árlistán (3,4 illetve 2,8 százalékos emelkedéssel).

A toplistát a dobozos jégkrém zárja, amely literenként 2120 forintról 2170-re drágult – bár ez mindössze 2,4 százalék, jól mutatja, hogy a szezon végén a hűtőlánc-termékek ára sem maradt érintetlen.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?