A pécsi vásár 2026-ban is várja a látogatókat minden vasárnap, viszont "nagyvásár", vagyis országos állat- és kirakodóvásár minden hónapban egyszer van.
Az OBI üzleteiben már kint vannak az idei karácsonyfák, és a friss árlista alapján a vásárlók három méretből választhatnak.
A barkácsáruház frissen hirdetett akciójában Nordmann fenyőt kínál, amely a tartóssága és alacsony tűhullása miatt az egyik legnépszerűbb fajta Magyarországon.
Az OBI 2025-ös Nordmann fenyő árai
- 100–150 centiméter: 7599 forint
- 150–175 centiméter: 9099 forint
- 175–200 centiméter: 11990 forint

Mint látható, idén is a vágott Nordmann dominál. Ez a fajta vastagabb, sötétebb tűlevéllel rendelkezik és sokkal lassabban hullajtja a leveleket, ezért sok család ragaszkodik hozzá minden évben.
Korábban írtunk róla, november 27-én az IKEA is meghirdette fenyőfa akcióit. Idén 9990 forintba kerül a tűlevelű, mérettől függetlenül - a klubtagok pedig 5000 forintos kupont kapnak a vásárlás után. A közösségi médiában is egyre szaporodnak a fenyőfa-hirdetések: egy árusnál a legkisebb fák kerülnek 6000 forintba.
Nem várható jelentős drágulás
Boross Dávid, az Oázis Kertészet ügyvezető igazgatója azt mondta a Pénzcentrumnak, nem számíthatunk arra, hogy drágábbak lesznek a karácsonyfának való fenyők, mint 2024 telén, persze apróbb áremelkedés ilyen-olyan okokból elképzelhető.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha valahol a helypénzek, esetleg munkaerő-költségek növekedtek, akkor egy-két kereskedőnél lehet pici emelkedés, de általánosságban megmaradnak az árak a tavalyi szinten. Én azt gondolom, hogy ha az 5% körüli inflációt beépítik az árba, az elfogadható az árusok részéről, normális reakció is lenne. Olyan viszont nem lesz, ami évekkel ezelőtt volt, hogy egyik évről a másikra jelentősen megugrik a fenyőfa ára
- fogalmazott Boross Dávid. Kérdésünkre nagyjából átlagos fenyőárakat is tudott mondani a három karácsonyfatípusról, a szakember szerint a következőképpen alakulhatnak majd idén a fenyőfaárak:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







