Koroknai András, első magyarként jutott be a World Series of Poker (WSOP) főversenyének kilencfős fináléjába. Az "October Nine", mint ahogy a nevük is mutatja októberben ül majd asztalhoz - a végső győztes pedig több mint 8,5 millió dollárt (~2 milliárd forint) zsebelhet be.
Koroknai (Fröccsös Kori) András első magyarként érdemelte ki, hogy ott lehessen a Las Vegas-i pókervilágbajnokság döntőjében. Koroknai egyébként már szép karriert tudhat maga mögött. Korábban diadalmaskodni tudott a World Poker Tour (WPT) LA Classic-on, illetve a Budapest Openen is.

A 10 ezer dollár nevezési díjú főversenyen egyébként idén 6598-an indultak, s 7 nap kellett ahhoz, hogy kialakuljon a döntő asztal. Az "Októberi Kilencek" egyébként már biztosan nyertek 754 798 dollárt (~177 millió forint), de természetesen mindenki a több mint 8 és fél millió dollárt (~2 milliárd forint) érő első helyért hajt majd.

Koroknai a második hely birtokosaként - azaz a második legtöbb összeggel - ül majd a kilencfős döntő asztalához. A döntő csúsztatása már évek óta különböző marketing okokból történik, eddig november elején rendezték a világbajnoki döntőket, most viszont az amerikai elnökválasztás miatt ez október 28-31. közé fog esni.
Korábban is tértek haza egyébként magyar játékosok világbajnoki címet jelentő karkötővel Vegasból. Traply Péter (belabacsi), Gelencsér Péter (iteopepe), és Kwaysser Valdemár Ákos (Luigi) mind-mind diadalmaskodni tudtak a korábbi években. Ugyanakkor a főversenyen eddig senki nem jutott a "tűz" közelébe. Amennyiben Koroknainak idén sikerül diadalmaskodni, nevét a legnagyobbak közé - Doyle Brunson, Johnny Chan, Dan Harrington, stb. - vésik be a WSOP győzteseinek nagykönyvébe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







