A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
A közelgő márkaváltás után az eddig KIKA-ként ismert áruházlánc immár XXXLutz néven a piacvezető szerepet célozza meg Magyarországon, vagyis az IKEA babérjaira tör - mondta Ingo Schalk, a KIKA Lakberendezési Kft. ügyvezetője. Az új tulajdonosi háttérrel Miskolcon és Szegeden is terjeszkedne a vállalat.
Tavaly szeptemberben vette meg az XXXLutz a KIKA-t, azóta dolgozunk a háttérben azon, hogy a régi gyakorlatról áttérjünk az új struktúrára. Az informatikai háttérrel együtt a beszerzés, a logisztika is új alapokra kerül - árulta el Ingo Schalk ügyvezető a Világgazdaságnak. Kifejtette, hogy mivel az XXXLutz nagyobb árukészlettel rendelkezik, az új felállásban a teljes szortiment felét adja csak a KIKA, a többi az anyacég révén kerül a polcaikra.
A szintén a cégcsoporthoz tartozó Mömaxhoz és Möbelixhez hasonlóan így élvezhetik egy multinacionális vállalat központi beszerzésének előnyeit, egyúttal viszont ragaszkodtak a meglévő hazai slágertermékek megtartásához, amelyek a magyar ízlésvilág változását követték le az elmúlt években. Ez azt jelenti, hogy várhatóan mintegy 10-12 ezer árucikk marad.
A budaörsi üzlet is 23 ezer négyzetméteres, és még ha az átépítés jár is némi zajjal, az eladótér 70 százaléka mindvégig látogatható - mutatott rá Ingo Schalk. A beérkező XXXLutz megrendeléseket azonban a nyitásig is kezelni kell, ezért
béreltek egy 17 ezer négyzetméteres raktárat Üllőn, de idővel aztán saját logisztikai központot is építenek.
Emellett azt ígérik, gyorsabb és hatékonyabb lesz az ügyfélszolgálat, de a marketing is megújul. A KIKA mindig is erős volt a plakátokban, de az XXXLutz inkább a reklámújságokban hisz, ezért az online hirdetések mellett ezek a hagyományos eszközök is nagy hangsúlyt kapnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- vont mérleget Ingo Schalk. Az ügyvezető azt is bejelentette, hogy a hat meglévő áruház után a hetedik és a nyolcadik Miskolcon, illetve Szegeden épülhet majd fel, az online csatorna részarányát pedig a mostani 4-ről 10 százalékra tornásznák fel a következő években.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







