A heti forgalom 118,48 milliárd forint volt az előző heti 93,49 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével csökkentek.
A Trump-adminisztráció kivonta az okostelefonokat és számítógépeket a Kínára kivetett 125 százalékos vámok alól, miután szembesült azzal, hogy az intézkedés drasztikusan megemelné az elektronikai termékek árát az Egyesült Államokban - tudósított a BBC.
Az amerikai vám- és határőrszolgálat pénteken késő este jelentette be, hogy sem a 10 százalékos globális vám, sem a Kínára kivetett extra vám nem fog vonatkozni ezekre a termékekre. A döntés azt követően született meg, hogy a technológiai vállalatok figyelmeztették a kormányzatot az elektronikai eszközök árának várható drasztikus emelkedésére.
A mentesség kiterjed egyéb elektronikus eszközökre és alkatrészekre is, beleértve a félvezetőket, napelemeket és memóriakártyákat.
A Counterpoint Research adatai szerint az Egyesült Államok az iPhone-ok legnagyobb piaca, ahol tavaly az okostelefon-eladások több mint felét az Apple termékei tették ki. A probléma gyökere, hogy az USA-ban értékesített iPhone-ok mintegy 80 százalékát Kínában, 20 százalékát pedig Indiában gyártják. Más okostelefon-gyártók, köztük a Samsung esetében is jelentős a kínai kitettség, ezért a vállalatok egyre inkább India és Vietnám felé fordulnak a gyártás kiszervezésével.
Donald Trump vámháborúja egyre kiszámíthatatlanabb fordulatokat vesz, ami folyamatosan átrendezi a világgazdasági viszonyokat. Miután gyakorlatilag a világ számos országára büntetővámokat vetett ki, gyakran rövid időn belül felülvizsgálja ezeket a döntéseket, különösen amikor az érintett országok viszonvámokkal válaszolnak. Az Európai Unióval ideiglenesen megállapodott a vámok felfüggesztéséről, míg Kínával szemben rendkívül magas vámtételeket vezetett be, ami most visszaütni látszik.
Feszült üzenetet küldött Berlin Zelenszkijnek: azért ennek még nagyon komoly következményei lehetnek
Friedrich Merz német kancellár arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy korlátozza a fiatal ukrán férfiak Németországba áramlását, és biztosítsa, hogy hazájukban maradjanak annak védelmére.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








