A Xiaomi 17 sorozat középpontjában a csúcskategóriás képalkotás áll.
Október első napjaira már bőséges ízelítőt kaphattunk az őszi időjárásból. A hőmérséklet egyre többször süllyed fagypont alá, a jövő hét elején eső, zápor előfordulhat, gyakori a ködös, szürke idő. A változó környezetre az autósoknak is fel kell készülniük, óvatosabban, körültekintőbben kell vezetniük. A Pénzcentrum.hu mutatja, hogyan érdemes autózni ősszel.
Az őszi hónapokban a közúti közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A legtöbb problémát többnyire a változó tapadóképességgel rendelkező útburkolat, valamint a romló látási viszonyok okozzák.
Ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét a megváltozott körülményekre és legyen önmaga is tisztában azzal, hogy az őszi közlekedési viszonyok más járművezetői magatartást követelnek.
Ősszel a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármű világítóberendezéseit - ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelően működjenek - tanácsolja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. Nagyon fontos a világítóberendezések folyamatos tisztán tartása, ami nem csak azért fontos, hogy azok optimális távolságot világítsanak be, hanem azért is, hogy más közlekedőket ne vakítsunk el. Sokan ugyanis nem tudják, hogy a szennyezett fényszóró felületek esetenként vakító hatást idézhetnek elő.
A gépjárműveket ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Sokan csupán az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzésére figyelnek, holott az őszi közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktörlő, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő.

A rendőrök azt javasolják, próbáljunk meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel a ködös, esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetők az erre az időszakra leginkább jellemző "koccanások", valamint az azokkal együtt járó kellemetlenségek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jól megválasztott sebességgel, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel, és az adott körülményekre leginkább felkészített autóval - ez azt jelenti, hogy aki rendszeresen kora reggel, hajnalban, illetve késő este közlekedik, az már most felszereli a téli gumikat - nagyobb eséllyel lehet megelőzni a közlekedési baleseteket. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzunk az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel legyenek a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.
Ne feledjük: nagyobb követési távolságot tartva érdemes vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkezésének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák korrigálására is nagyobb hely marad.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







