Két nap alatt bűncselekmények sorozatát követte el egy békési páros: autót tulajdonítottak el, fizetés nélkül tankoltak, majd kábítószer hatása alatt vezettek.
A Népszabadság rendőrségi forrásai szerint a tervezett határidőre már biztosan nem érkezik meg az a félezer korszerű automata sebességmérő, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter 2014 márciusától szeretett volna az utakon látni.
A lap pénteki számában arról ír, hogy jobb megoldás híján fél évvel meghosszabbítják a most használt félszáz sebességmérő bérletét.
A gyorsforgalmi utakra tervezett 365 fix telepítésű és az ezen felül vásárolni szándékozott 160 mobil sebességmérőre vonatkozó közbeszerzéseket még nem folytatták le, a sebességmérő-projekt elhúzódása miatt jó esetben 2015 tavaszi határidővel kezdődhet meg az új fix telepítésű eszközök rendszerbe állítása, amitől a rendőrség és a Belügyminisztérium illetékesei a közúti balesetek számának számottevő csökkenését várják.
Lázár János bejelentette, jön az új KRESZ: ekkortól változnak a közlekedési szabályok Magyarországon
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, az új szabályokat legkésőbb szeptemberben tervezik bevezetni.








