A Xiaomi 17 sorozat középpontjában a csúcskategóriás képalkotás áll.
Kiterjeszti a ferdén tolatva parkolást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a főváros több kerületében.
A BKK keddi közleménye szerint ezt a parkolási módot a kétirányú kerékpározásra megnyitott egyirányú utcákban alkalmazzák, mert a tapasztalatok szerint biztonságosabb. A gépjárművezetők induláskor mindkét irányban belátják azt az útszakaszt, ahova kihajtani készülnek, így a kerékpárral közlekedőket is jobban észreveszik.
Az orral, ferdén beállás kényelmes, gyors és biztonságos, azonban kiálláskor a tolatás még kerékpárosok nélkül is kockázatos, mivel nincs az autókon olyan tükör, amelyik ebben a szögben lát, és a járművezető sem képes tökéletesen hátrafelé, a másik autó takarásából figyelni - írta a BKK. Jelezték, hogy a kerékpárosoktól és az autósoktól is pozitívak az eddigi visszajelzések, a Szemere utcában az arra közlekedő 15-ös busz közlekedését sem akadályozza.
Idén novemberig egyebek mellett a Jókai utcában, a Benczúr utcában, illetve a Podmaniczky utca, a Péterffy Sándor utca és a Huszár utca egy-egy szakaszán vezetik be, ezeken a helyeken "Kérjük, segítse a tolatva parkolást!" feliratú tájékoztató táblát helyeznek ki.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







