Meteorológia: a következő napokban az élénk szél miatt több helyen megnyílhat a Balaton jege.
Tizenegyezerrel többen tették le tavaly a KRESZ-vizsgát, mint az azt megelőző évben, a vizsgadíjakból 3 milliárd forint folyt be - írta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) adataira hivatkozva a Világgazdaság.
A lap az NKH-tól megtudta, hogy sikeres vizsgát 114 ezer 674 ember tett. KRESZ-vizsgára mintegy harmincezerrel jelentkeztek többen 2015-ben mint 2014-ben.
Ilyen nagy érdeklődés 2010 óta nem volt; a vizsgadíjakból 300 millióval több folyt be 2015-ben mint 2014-ben. Egy B kategóriás jogosítvány megszerzése 200 ezer forintba is kerülhet.
Új rendszámokat vezetnek be, ezekre az autókra kötelező rátenni: rengeteg kocsit érint a rendelkezés
A rendszámokon a lejárati dátum is jól látható, így csökken az ellenőrzéshez szükséges manuális adatlekérés.
Lázár János bejelentette, jön az új KRESZ: ekkortól változnak a közlekedési szabályok Magyarországon
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, az új szabályokat legkésőbb szeptemberben tervezik bevezetni.







