16 °C Budapest

Kiderült a KGFB-titok: ennyire drága valójában a magyar kötelező

2019. október 31. 17:31

A biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat. Nemzetközi összehasonlításban a hazai tarifák az elmúlt években tapasztalt emelkedés ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak. Ahogy cserélődik a gépjárműállomány, csökken azon járművek száma, amelyek január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Ez napjainkban már csak a forgalomban lévő járművek 22,89 százalékára igaz. A mostani kampány ezzel együtt is az 5 313 207 közúti gépjármű-állományból még mindig több mint 1 216 013 gépjárművet, köztük több mint 726 143 személygépkocsit érint - írja közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ.

Az érdekelt ügyfelek szombattól tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyről az értesítést 50 nappal a biztosítási évfordulót megelőzően, november 11-ig kell megkapniuk a biztosítójuktól. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, vagyis legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb, legkésőbb január 1-jéig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval. A tavalyi kampány során az érintettek közül 135 692 gépjármű tulajdonosnak szűnt meg a szerződése különböző okok miatt (szemben a megelőző évi százhatvanezerrel), s a társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között hatvannyolcezer volt a személyautóval rendelkező magánszemély. (A korábbi évben még százezren voltak).

Annak, hogy az év végén egyre kevesebben váltanak biztosítót, egyik oka lehet az autójuk öregebb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású). Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.

Ezt figyelembe véve is célszerű jóval a biztosítás megkötése előtt tájékozódni az ideális ajánlat kiválasztásához. A társaságok jellemzően nagyon sok, (tavaly például közel 100-féle) kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a díjak kialakításánál. Ezek mindegyike szerepel majd november közepétől a mabisz.hu oldalon található Díjnavigátoron, amelyen valamennyi piaci szereplő aktuális ajánlatai üzleti érdektől mentesen hasonlíthatóak össze.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák - mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása - figyelembe vételével. Tavaly egyébként az egy kárra jutó kárfelhasználás több mint 12 százalékkal nőtt, megközelítve az 560 ezer forintot.

Az Insurance Europe, a biztosítók nemzetközi szervezete által a közelmúltban közzétett statisztika szerint a magyar kgfb díjak az elmúlt évek növekedése ellenére is még mindig a legolcsóbbak közé tartoznak Európában, csak Romániában és Litvániában maradnak alatta. Az európai éves átlagdíj 230 euró környékén van.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 14:33