Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.
Felülmúlta a várakozásokat az érdeklődés a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására hétfőn reggel 8-kor megnyílt, 5 milliárd forint keretösszegű pályázaton, már az első órákban csaknem 900-an nyújtottak be pályázatot, az igényelt támogatás mértéke meghaladta a 4 milliárd forintot - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kaderják Péter hozzátette, a pályázatban az egyéni vásárlók mellett a személyszállítási szolgáltatást nyújtó taxisok és a futárszolgáltatással foglalkozó vállalkozások is kérhettek támogatást elektromos gépjárművek beszerzéséhez. Kiemelte, a taxisok részéről volt a legintenzívebb az érdeklődés, a pályázataikban igényelt támogatások összege megközelítette a számukra az 5 milliárd forintból elkülönített 2 milliárd forintos keret határát.
Lecsapnál egy villanyautóra, de hirtelen nincs elég keret? Válogass a hitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!
Kaderják Péter elmondta, a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek beszerzésére kiírt pályázat támogatási rendszerét - a februárban kidolgozott klíma- és természetvédelmi akciótervnek megfelelően - úgy alakították ki, hogy az minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és a pályázókat az olcsóbb, a kisebb árkategóriájú elektromos autók felé terelje. Ezért a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.
Ezen felül az idei pályázatot két speciális körre, a taxisokra és a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra is kiterjesztették, az államtitkár szerint a taxisoknál azért fontos a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik beszerzésének támogatása, mert ők tevékenységükkel befolyásolják a városok életminőségét. A döntés értelmében a pályázatban a beszerzési ár 55 százalékáig igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a személyszállító vállalkozók.
Közölte, a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknál a pályázattal a gépjárműparkok cseréjét kívánják elősegíteni, ezért az érintett vállalkozások elektromos segédmotoros kerékpár, azaz robogó vásárlásához igényelhetnek támogatást. Kérdésre válaszolva Kaderják Péter elmondta, az igénylések kiértékelése után dönthetnek a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg növeléséről.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







