A vidéki benzinkutak egyre több helyen vezetnek be mennyiségi korlátozásokat, miután késik az üzemanyag‑utánpótlás
Nem túl jók az előjelek, hónapok óta masszívan elmarad a korábbi évektől a forgalomba helyezések száma. Erre magyarázat lehet az autógyárakban tapasztalható alkatrészhiány, ami miatt késnek a megrendelt autók átadásai is. Ha nem történik valami egetrengető, akkor 2021-ben is a Suzuki Vitara lesz a magyarok kedvenc autója - derült ki a Datahouse adataiból.
Vészjósló előjelek mutatkoznak a magyar autópiacon: a Datahouse adatai szerint októberben 23,6 százalékkal kevesebb személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, mint tavaly ilyenkor. Összesen 9131 autó kapott magyar rendszámot a múlt hónapban, egy éve ilyenkor 11 950, 2019-ben pedig 12 449.
Összességében, a január-októberi időszakot tekintve még a volumen 1,6 százalékkal nagyobb, mint a 2020-as volt, viszont majdnem 19 százalékkal elmarad 2019 hasonló időszakától. Az is beszédes, hogy június óta rendre ez a legrosszabb év a vizsgált időszakból.
Ebben főképpen az játszhat közre, hogy egyre nagyobbak a csúszások az autógyárakban az alkatrészhiány miatt, így pedig a megrendelések átadása is késik. Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője például arról beszélt korábbi interjúnkban, hogy a 3-4 hónap helyett mostmár 5-6 hónapot kell várni egy i30-asra, és van olyan Tucson-változat, amit akár 8 hónapba is telhet legyártani.
Ráadásul a mostani helyzetet nagyon sokan leegyszerűsítik a chipek, félvezetők hiányára: ha csak ezek esetében lenne zavar az ellátási láncban, az is nagy gond lenne, de sok más alkatrész beszerzése is nehézkes. Ilyenek például a különféle műanyagok, de volt olyan időszak, amikor az ülésekbe való szivacs beszállításával akadt probléma
- fogalmazott az ügyvezető.
Autót vennél? Találd meg a legjobb hitelajánlatokat a Pénzcentrum kalkulátorában!
Ezek a magyarok kedvenc autói
Ami a márkák toplistáját illeti, a nagy meglepetés ezúttal is elmarad: továbbra is hatalmas előnnyel vezet a Suzuki, amely 2021-ben már 15 376 személyautót helyezett forgalomba itthon.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A második helyen a Toyota áll (10 210 db), a Ford pedig a harmadik 8797 darabbal, a befutónál még esélyes lehet a dobogóra a KIA (7846 forgalomba helyezés), illetve a 4. és 5. helyen a Skoda és a Dacia is nagy harcot vív (6650, illetve 6468 darab).
A modellek toplistáján sem fog meglepődni az, aki követi a jelentéseket: valami egetrengetőnek kellene történnie, hogy 2021-ben ne a Suzuki Vitara legyen a magyarok kedvenc autója - immár sokadik éve zsinórban. Eddig 7461 darab állt forgalomba, a második helyezett SX4 S-Cross még csak szorongatni sem tudja (5274 db).
A bronzéremért kemény csata folyik, amelyben jelenleg a Dacia Duster áll jobban (4157), de nem sokkal marad le mögötte a kis Fiat 500-as sem (4004 db). Az ötödik helyre a KIA Ceed (331 db) mellett a Skoda Octavia is esélyes (3095 db), úgyhogy szoros lesz az év végi befutó.
A toplistára egy másik Suzuki is odafért, a Swiftből ugyanis 2130 darab kapott rendszámot eddig, ami a 10. helyre volt elég. A nagycsaládos kedvezményben érintett modellek közül a Ford Tourneo 2699 forgalomba helyezéssel a nyolcadik helyen áll, a másik nagy sztár, a Dacia Lodgy pedig 1280 darabbal a 17.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







