A 2025-ös adatok alapján az utazók több mint 700 ezer éves országos és csaknem 3 millió vármegyei matricát vásároltak.
Immár a Suzuki S-Cross Magyarország kedvenc autója: a tavaly év végén felfrissített közönségkedvenc külsőleg teljesen megújult ugyan, de a belseje már más tészta. Tesztünkből megtudhatod azt is, hogyan lehet súlyos százezreket spórolni a magyarok új kedvenc autóján - úgy, hogy ez nem is nagyon megy az extrák rovására.
2022-ben megtörtént, amire eddig kevés esélyt adtunk: immár nem a Suzuki Vitara a magyarok kedvenc autója! Persze, azért az aranyérem nem esett messze Esztergomtól, hiszen az új sláger nem más, mint a tavaly év végén komoly (külső) ráncfelvarráson átesett SX4 S-Cross, azaz a japánok már az SX4-et nem is erőltetik annyira - felkészül a Suzuki Cross, és azt követhetné a Ross.
A hazai márkaközpontból mi a GL+ felszereltségű modellt kaptuk meg, automataváltóval, összekerékhajtással, és az egyelőre egyedüliként elérhető "szokásos" lágyhibrid hajtással. Tény, hogy az új S-Cross kinézetre már csak nyomokban tartalmazza az előző generáció vonásait: az óriási hűtőrács két oldalán zsírúj LED-lámpák figyelnek és a hátsó lámpatesteket is karakteresebbé varázsolták. Az elődmodell kerek íveit szögletessé formálták a tervezők - akik nem voltak restek keményen hozzányúlni a formához.
Autót vennél, de szűkös a keret? Nézz körül a Pénzcentrum hitelkalkulátorában!
Videónkból megtudhatod, mi minden nem változott az új S-Crossban az elődmodellhez képest, és azt is eláruljuk, hogyan spórolhatsz súlyos százezreket a magyarok új kedvenc autóján!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Annyit elöljáróban elárulunk, hogy a tesztautónk listaára majdnem 8,9 millió forint volt, miből alapból lejön több mint 1 millió forint, ha a vevő csatlakozik a Suzuki hűségprogramjához. A legalapabb S-Cross (levonva ugyanígy a hűségprogram adta kedvezményt) 6 millió 90 ezer forintért hozható el.
A csúcsmodellért, ami az "S-Cross 1.4L lágy hibrid 6AT AllGrip GLX Panoráma" névre hallgat kedvezmény nélkül majdnem 10 millió forintot kellene fizetni - kedvezménnyel ebből is lejön több mint 1 milla -, cserébe a létező összes extrát beleteszik, ami ma elérhető. A fenti árakra még mind rájön 170 ezer forint, ha valaki metál, vagy gyöngyház fényezéssel venné meg a maga (SX4) S-Crossát.
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







