A középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket hirdetnek meg a 2026/2027-es tanévre.
Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját - adta hírül a hatóság.
A forgalmi engedélyek érvényességét a kormány a járványügyi veszélyhelyzetben 2022. június 30-i véghatáridővel meghosszabbította. A vizsgálóállomások 2020 tavasza óta is folyamatosan működtek, az időszakos műszaki vizsga elvégeztetésének tehát eddig sem volt semmi akadálya - írja Facebook bejegyzésében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A tavalyelőtt márciustól idén májusig lejárt forgalmi engedélyek 85 százalékát már kicserélték, miközben a papíralapú okmányok helyett nem feltétlenül kell újat kiadni, a friss érvényességi idő a meglévő dokumentumba is bejegyezhető. A járművek műszaki megfelelősége biztonságos közlekedésük érdekében az ország 1450 vizsgálóállomásán ellenőriztethető - írják.
A moratórium június végéig tart. Július elsejétől a lejárt forgalmi engedélyekkel rendelkező autók főszabály szerint már nem vehetnek részt a közúti forgalomban.
A rendeleti szintű előírások azonban megengedik, hogy az érvényesség lejárta előtt lefoglalt vizsgaidőpontról szóló igazolás birtokában a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még jogszerűen használhassuk gépkocsinkat. Aki tehát júniusban bejelentkezik az időszakos műszaki vizsgálatra, annak idejéig szabadon közlekedhet. Aki viszont ezt az utolsó utáni lehetőséget is elszalasztja, már kizárólag a vizsga napján és a vizsgálóállomásig vezetheti autóját a lejárt érvényességű forgalmival.
Hónapokat csúszik a szegedi BYD-gyár indulása: behúzták a féket a kínaiak, ezt a magyar GDP bánhatja
Csak 2026 második negyedévében kezdhet el termelni a szegedi BYD-gyár - ezt az autógyártó alelnöke jelentette be.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








