6 °C Budapest
Close up hand male giving a key new car on hand female outside her car. Concept of rent car or buying car.

Itt a márkalista: ilyen autót vehetsz most 2 millió forint alatt

2022. június 22. 08:15

Tavaly ilyenkorhoz képest óriási mértékben drágultak az autók, a használt autók piacán is érezhető egy 35-40 százalékos áremelkedés a szakember szerint. Ennek egyik oka az egyre inkább érzékelhető autóhiány Magyarországon, legyen szó új vagy használt gépjárművekről. De mi az, amit ma még kaphatunk a pénzünkért az autópiacokon?

Az új autókra pályázók a hosszú várólista helyett inkább a használt kocsik felé veszik az irányt, míg korábban az volt a gyakorlat, hogy a készleten lévő "szalonautókat" kedvezményesen lehetett megvásárolni, ma ez épp fordítva van, drágábbak, hiszen nem kell rájuk várni.

Egyre biztosabbnak látszik, hogy idén megdől a használt autók 2021-ben beállított 817 ezres adásvételi csúcsa - vonta le a következtetést a JóAutók.hu is az első négy hónap forgalmi adataiból. Áprilisban 69 113 használt személygépkocsi cserélt gazdát, 7,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első négy hónapban 10 százalékkal több, 288 ezer használt autó kelt el.

Jelenleg a tíz évesnél fiatalabb alapkategóriájú autók ára kétmillió forint fölött kezdődik, de például, a legnépszerűbb népautók közül egy 11 éves Volkswagen Golf ára nálunk úgy 2,5 millió forint. A hasznaltauto.hu statisztikája szerint a legtöbbet kattintott autók sorrendje: Volkswagen, BMW, Mercedes. Tehát a német autók iránti kereslet túlsúlya érzékelhető továbbra is. Ugyanakkor nem elhanyagolható az a tény, hogy a használt autók mennyisége mintegy 30-40 százalékkal visszaesett tavalyhoz képest. A weboldalon egy éve még 100 ezer használt autót hirdettek, most nyáron már alig több mint hatvanezer autót kínálnak vételre.

Ha többet szeretnél olvasni a cikkből, akkor azt a HellóVidék oldalán teheted.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29