Ezzel az álhírrel már több mint 40 éve tévesztik meg az olvasókat.
Rohamtempóban teszik fel a magyarok az új rendszámokat - mutatjuk a számokat, ez tényleg nem semmi
Már több mint 66 ezer jármű kapott új formátumú, négy betűvel és három számmal ellátott rendszámot - írta a közösségi oldalán pénteken a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Az összes járműkategóriában júliusban és augusztusban is szinte ugyanannyi, csaknem 33-33 ezer új rendszámtáblát adtak ki. A több mint 66 ezerből 49 ezret személygépkocsikra szereltek. Környezetkímélő motor az összes jármű 5 százalékát hajtja - írták közleményükben.
Az egyedileg választott vagy rendelt rendszámtáblák darabszáma jobban ingadozott az elmúlt két hónap során. Augusztusban alig 400-at adtak ki, ami csupán a fele a júliusinak - tették hozzá. Az adatok alapján a TIM feltűnően gyorsnak nevezte a forgalomba helyezések ütemét. A két nyári hónap adatait egy teljes évre vetítve csaknem 400 ezer jármű állhatna elsőként munkába Magyarországon. Tavaly és tavalyelőtt mindössze 310-315 ezer darabot sikerült elérni, a járvány előtti rekordévben is csak alig 385 ezret - olvasható a minisztérium összesítésében.
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







