Egy budapesti halálos baleset után újra előkerült a kérdés: a technológia segíthet kockázat nélkül megállítani a menekülő autósokat.
Elképesztően megdrágult az autógumi, és a szervizek is óradíját is emelni kellett. Így pedig sok magyar autós nézhet nagyot, ha kereket cseréltetne.
Van olyan gumis, akinél akár 40 százalékkal is többe kerülnek a téli gumik, és a szerelés díja is jelentősen emelkedett. Az ATV-nek az egyik debreceni szervíz vezetője arról beszélt, hogy sokan érdeklődnek és meg is döbbennek az árakon. Náluk egy év alatt 35-40 százalékkal drágultak a téli a gumik, a szervízdíjak pedig 10-15 százalékkal nőttek a gyenge forint és az elszálló rezsiárak miatt.
Egy másik, pécsi szervízben az óradíjaikat idén már másodszor emelték meg. „Most szeptember hónapban 20 százalékot kellett emelnünk az év eleji 20 százalékhoz képest, tehát negyven százalékkal emelkedtek összességében az óradíjaink” - számolt be Gulyás Attila, az Autócity Kft. szervízvezetője.
A drágulás miatt egyre többen próbálnak átmeneti megoldást találni: sokan keresik a négyévszakos gumikat, hogy spóroljanak, de a szervízekben ezt senkinek sem javasolják. A cserét is érdemes mielőbb elvégeztetni, ugyanis ezzel még elkerülhető a sorbanállás, amikor beköszönt majd a hideg.
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







