A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak február 2-án 1966 kátyúról és egyéb úthibáról érkezett jelentés.
Megbüntetnek, ha 50 helyett 51-gyel megyek? Végleg tisztázta a rendőrség az új traffi-szabályokat
A rendőrök eddig is, és ezután is alkalmaznak toleranciát a sebességmérésnél - jelentette ki Óberling József. A közlekedésrendészeti főosztályvezető szerint eddig sem azokra fókuszáltak a traffipaxok, akik 50 helyett 51-gyel mentek, és eztán is az extrém, a közlekedést veszélyeztető gyorshajtókra fognak vadászni.
Véglegesen tisztába tette az új gyorshajtási szabályokat Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. Mint ismét elmondta, május elsejétől a sebességellenőrzéssel érintett jármű esetében a jogilag elfogadott sebesség az az érték, amelyet a hitelesített sebességmérő mért. A rendőrségnek nincs lehetősége ettől – és az egyes esetekben ezzel járó esetleges felelősségre vonástól sem – eltekinteni.
A tolerancia értéke soha nem azt jelentette, hogy ennyi volt a hibázási mértéke egy sebességmérő készüléknek. A készülék a ma ismert mérőműszerek közül az egyik legpontosabb. Gyakorlatban 3 tizedmásodperc alatt ezer darab mérést végez az eszköz. Ennek az ezer mérésnek az eredménye fogja azt a számot produkálni, amely a sebességet kiadja
- magyarázta Óberling József. Hozzátette: a törvény szerint nincs lehetőség arra, hogy a hatóságok kétségbe vonják egy hitelesített berendezés eredményeit. Korábban ez azért történhetett meg, mert a hitelesítési jegyzőkönyvben a mérésügyi hatóságok olyan értéket is feltüntettek, amely az ő eljárásukra vonatkozó paramétert tartalmazott. De immár nem írják bele a hitelesítési jegyzőkönyvbe a már említett értékeket.
A police.hu tudósítása szerint a főosztályvezető arról beszélt, a rendőrök eddig is, és ezután is alkalmaznak toleranciát, amit a jog úgy fogalmaz meg, hogy a rendőr belátására van bízva, hogy egy elkövetett szabályszegés esetén milyen szankciót alkalmaz - ez lehet akár egy sima figyelmeztetés is.
A kollégáink eddig sem, és ezután sem azzal fognak foglalkozni, hogy 50 helyett ki ment 51-gyel. Bár ott tartanánk, hogy ők azok, akik a közúti biztonságot veszélyeztetik! Jónéhányan vannak ugyanis azok, akik ezeket a sebességértékeket extrém módon meghaladják, és a közlekedés biztonságára a veszélyt ők jelentik. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem 51 km/h-ra vagy 52 km/h-ra fogja állítani a mérőműszert a rendőr, hanem azokra fog fókuszálni, akik a sebességet jelentősen túllépi
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- jelentette ki Óberling József. A tájékoztatón egyébként átadtak 40 új sebességmérő készüléket, amelyek menet közbeni mérésre is alkalmasak, feladatuk az lesz, hogy a forgalomban kiszűrjék az extrém gyorshajtókat.
Címlapkép: police.hu/Fülöp Máté
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







