Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon.
A kínai BYD stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormánnyal, és Magyarországra helyezi európai központját, ami 2000 új munkahelyet teremt az országban - derült ki Orbán Viktor Facebook live adásából.
Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár jelentette be a megállapodást Orbán Viktor és Vang Csuan-fu, a BYD elnök-vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az együttműködést a BYD részéről Stella Li ügyvezető alelnök, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írta alá.
A kormány már szerdán előkészítette a terepet a beruházás számára: a 103/2025. számú rendeletben kiemelt járműipari beruházássá nyilvánította a komáromi BYD-buszgyár melletti területet.
A világ harmadik legnagyobb autógyártója és legnagyobb elektromosautó-gyártója 2023-ban jelentette be, hogy első európai gyárát Szegeden építi meg. A sajtóhírek szerint 1400-1600 milliárd forintos beruházással megvalósuló üzemben kezdetben évi 150-200 ezer autót gyártanak majd, amit később 350 ezerre növelhetnek.
A BYD rendkívül gyorsan növeli eladásait, és jelentősen szorítja ki a külföldi gyártókat a kínai piacról. Bár jelenleg autói nagy részét Kínában értékesíti, a közeljövőben az európai piacra is erőteljesen fókuszál. Ennek érdekében építi a szegedi gyárat, valamint 2024 júliusában bejelentették egy törökországi üzem létesítését is.
Mindkét európai gyárban elektromos és plug-in hibrid modelleket fognak gyártani. A BYD 2022 óta már nem gyárt hagyományos benzines és dízeles meghajtású járműveket.
Hosszú ideje kérdéses volt, hol fogják gyártani a Magyarországon készülő autókba szánt akkumulátorokat. Bár korábban felmerült, hogy ez a beruházás is Magyarország déli részén valósulhat meg, Botka László szegedi polgármester határozottan kizárta, hogy Szegeden akkumulátorgyár épülne.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A BYD európai központja eddig Hollandiában volt, de iparági források már 2024 végén jelezték, hogy a cég fontolgatja ennek Magyarországra költöztetését. A vállalat az elmúlt hónapokban egy európai kutatás-fejlesztési központ létrehozásán is gondolkodott.
A BYD-t 1995-ben alapította Vang Csuan-fu kínai kémikus, aki a lítiumion-akkumulátorok gyártásában látott üzleti lehetőséget. A cég kezdetben főként telefonokba szánt akkumulátorokat gyártott, és tíz év alatt a világ egyik legnagyobb akkugyártójává vált.
2003-ban vásárolták meg az Xian Qinhuan Automobile autógyárat, amit BYD Autóra neveztek át. Kezdetben külföldi modellek alapján gyártottak járműveket, de mára teljesen saját fejlesztésű autókat értékesítenek.
A BYD sikerének egyik kulcsa, hogy egy cégcsoporton belül végzik az autó- és akkumulátorgyártást, így ezeket párhuzamosan, egymáshoz igazítva tudják fejleszteni. Ez a modell rendkívül sikeresnek bizonyult: 2024-ben több mint 100 milliárd dolláros árbevétellel megelőzték az elektromos autók piacán korábban vezető Teslát.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







