A középkorú magyarok csaknem fele fontolgatja, hogy a következő egy évben autót vesz.
Lerobbant egy tehervonat az átjáró közelében, és az autósok, valamint egy busz sem akart várakozni a fehér jelzésre. Csakhogy ezzel az életüket kockáztatták.
Bár a lámpa is pirosat mutatott, két autós kézzel felhajtotta a sorompót, és a tilos jelzés ellenére átkeltek az átjárón - egy buuszal együtt - Levél és Mosonmagyaróvár között, számolt be az RTL Híradója.
A MÁV azt közölte, hogy az eset még két hete történt, és az autósok azért unhatták meg a várakozást, mert a kérdéses átjáró közelében éppen lerobbant a tehervonat, és nem tudták, meddig kell vajon várakozniuk. A vasúttársaság ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az eljárás természetesen szabályellenes és rendkívül veszélyes is.
A MÁV közlése szerint csak ebben az évben július közepéig már tízen haltak meg vasúti átjáróban történt baleset következtében, minden esetben a KRESZ be nem tartása, valamint figyelmetlenség miatt.
címlapkép: Katona Tibor, MTI/MTVA
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)








