Ez az eredmény alig marad el a 2024-es rekordtól, és 2017 óta az egyik legerősebb évnek számít.
Szeptember 24-én a rendőrség 56 embert igazoltatott, 34 taxisofőrt feljelentett és 17 helyszíni bírságot szabott ki Budapesten. A demonstrációk során két eljárás indult gyülekezési joggal való visszaélés miatt, két taxit pedig elszállíttattak.
Szeptember 24-én két taxis szervezet tartott bejelentett gyűlést Budapesten: az V. kerületben, a Városház utcában, valamint a Hősök terén. Bár a Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a rendezvényeket, a résztvevők a bejelentéstől eltérően több helyszínen szándékosan akadályozták a fővárosi forgalmat, jelentős fennakadást okozva a közlekedésben - írja a police.hu.
A rendőrség több intézkedést is foganatosított a rend helyreállítása érdekében. Összesen 56 embert igazoltattak, közülük két személlyel szemben gyülekezési joggal való visszaélés miatt indult eljárás. Emellett 34 taxisofőrt közlekedési szabálysértés miatt jelentettek fel, további 17 esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.
A hatóság két taxit is elszállíttatott, miután azok akadályozták a forgalmat. A rendőrség közlése szerint a be nem jelentett forgalomlassító akciókkal szemben következetesen fellépnek, és a jövőben is minden jogsértést szankcionálnak annak érdekében, hogy a közlekedés zavartalanul biztosítható legyen Budapesten.
Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







