A szabad kereskedelem eszméje körül forgó világunkban az állam összesen három nemzetközileg elfogadott formában ösztönözheti az exportot, és ezen keresztül a külkereskedelmet: nyújthat kedvezményes hiteleket, ezekhez biztosítást, illetve vállalhat garanciát. Ezen feladatok teljesítésére két intézmény született, a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító. Ezekhez az intézményekhez fordulhat az exportálni vágyó kis- és középvállalkozó is, aki forráshiányban szenved, vagy kockázatos ügyletet bonyolít, következő néhány bekezdésben a MEHIB tevékenységével ismerkedünk meg közelebbről.
Születés és célok
Bár exportösztönző biztosítási intézmény már 1956 óta létezik hazánkban, a MEHIB jelenlegi formájában 1994 óta működik, ekkor született meg ugyanis az EXIM Bank és a biztosító létrehozásáról és működéséről szóló 1994. XLII. törvény.
A MEHIB tulajdonosa a magyar állam (75 százalékban a Magyar Fejlesztési Bank, 25 százalékban pedig az ÁPV Rt), a biztosító alaptőkéje 4,25 milliárd forint, tevékenységéhez a költségvetés biztosít forrásokat.
Miben rejlik a segítség?
Az export tevékenységet folytató vállalkozások, főként ha azok kis- és középvállalkozások gyakran nem rendelkeznek a kellően erős alkupozícióval ahhoz, hogy szabadon válogathassanak a partnerek között, ezért akár nagyobb kockázatot jelentő kereskedelmi partnerekkel is szerződéskötésre kényszerülnek.
A nemfizetés kockázatának elhárítására azonban lehetőség van, az nem más mint a MEHIB által ajánlott termékek egyike. A biztosító termékpalettájában megtalálható termékek összessége lefedi a külkereskedelemben felmerülő kereskedelmi és politikai kockázatokat.
A MEHIB tevékenységének alapvető célja, hogy a exporthitelezés pénzügyi kockázatait csökkentse, emellett azonban belföldi hitelbiztosítást is végez, foglalkozik követelés- és kárbehajtással, országkockázati-, vevő-, és hitelinformáció nyújtásával.
Segítő kéz, de ebbe is pénzt kell tenned...
Bár nem célja a nyereségszerzés, a biztosító társaság alapvetően üzleti alapokon működik, tehát célja, hogy fenntartsa saját magát, ezért a biztosítottaknak az egyéb biztosító intézetekhez hasonlóan itt is biztosítási díjat, illetve az egyéb tevékenységek esetében egyéb díjakat kell fizetniük.
A biztosítási díj a veszélyközösség tagjainak a biztosítási alaphoz való hozzájárulása, amelynek nagysága függ az önrész mértékétől, a szerződésben alkalmazott fizetési feltételektől, az adós országának és magának az adósnak a minősítésétől.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A biztosítottnak ebben az esetben is vállalnia kell a kár egy részét (önrészt), amely mértéke a kockázat típusától függően 5 és 25 százalék között változik. Emellett fontos még, hogy a biztosítási esemény bekövetkezte és a kifizetés között türelmi idővel kell számolnia a szolgáltatást igénybe vevőnek, amely ügylettípustól függően 90 és 180 nap között változik.
Mire köthetsz biztosítást?
A biztosítási módozatokat attól függően hogy milyen ügyletet fedeznek két csoportba oszthatjuk, az első csoportba a közép és hosszú lejáratú ügyletek tartoznak, míg a második csoportot a teljes forgalomra vonatkozó biztosítási kötvények egyes módozatai tartoznak.
Biztosítási kötvényt közhetünk a gyártás kezdetétől, a teljesítésig a gyártás forint önköltségére, a szállítástól az esedékességig napjáig keletkezett devizakövetelésre, a vevőhitelek törlesztőrészleteire, illetve a rövid lejáratú ügyletek esetében a fokozott kockázatú és az OECD országokban lévő illetve belföldi követelésre.
A MEHIB szolgáltatásainak igénybevétele természetes módon drágítja az ügyletet, emeli a költségeket, ám ily módon az eladó mindenképpen hozzájut legalább a követelése egy részéhez. Emellett a biztosító olyan nem piacképes kockázatokra is fedezetet vállal, amelyhez másképp nem juthatna hozzá a kereskedő.
További előnyt jelent, hogy egy bank számára a biztosítási kötvény hitelezési biztonságot, fedezetet jelent a hitelkihelyezésnél.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







