A Biztosítás.hu internetes portál adatai alapján az idei kampányban jelentősen nőhet a saját biztosítójukat olcsóbb díjért újraválasztók száma. Az első tíz nap adatai azt mutatják, hogy míg ez a szám az előző években 10% alatt maradt addig az idei kampányban az "ÚJRAKÖTÉSEK" száma akár a 40-50%-ot is elérheti.
Amit az Újrakötésről tudni kell
ÚJRAKÖTÉSRŐL akkor beszélünk, amikor egy autós a jelenlegi biztosítójánál meglévő kötelező biztosítását ugyan felmondja, de ahelyett, hogy másik biztosítóhoz szerződne, újraszerződik jelenlegi biztosítójával a következő évre.
Ennek az az értelme, hogy új szerződést kezdeményezve jogosulttá válik az un. "új belépők kedvezményére" illetve azon kedvezményekre, melyek korábban még nem voltak igénybe vehetők az adott biztosítónál. Azoknál a biztosítótársaságoknál ahol különböző tarifa van a régi és az új ügyfelekre, így megéri a szerződések ÚJRAKÖTÉSE.
Figyelem: Az ÚJRAKÖTÉS nem lehetséges felmondás nélkül! A biztosítások átdolgozására ugyanis a kötött tarifák miatt nincs mód, aki tehát maradni szeretne jelenlegi biztosítójánál, de kevesebbet akar fizetni, annak fel kell mondania és újra kell kötnie kötelező biztosítását.
2009 es tarifák - az ÚJRAKÖTÉSEK melegágyai
A 2009-re megjelentetett tarifák esetében sokkal inkább megéri a szerződések ÚJRAKÖTÉSE, mint eddig bármikor. Bár már a korábbi években is kettős mércével mértek a társaságok és volt lehetőség az ÚJRAKÖTÉSEN történő spórolásra, a mostani kötésekből kitűnik, hogy idén ez már tömeges - a biztosítók szándékától jelentősen eltérő - méretket ölthet.
Aki most ÚJRAKÖTI jelenlegi biztosítását átlagosan 10-20 ezer forintot takarírthat meg. A Biztosítás.hu adatai alapján, minden negyedik autósoknak megéri ezt tenni.
Az ÚJRAKÖTÉS pszihológiája
Az ÚJRAKÖTÉST általában azok veszik igénybe ezt, akik korábbi biztosítójuk hírnevét fizették meg eddig és a lehetőségek ellenére nem váltottak az olcsó és ezért "kevésbé megbízhatónak minősített" másik biztosítókra. A saját biztosítóval való újraszerződése esetében azonban ez az aggály nem merül fel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Vannak azonban olyanok is, akik mikor megtudják, hogy nekik, a "hűséges ügyfeleknek" szeretett biztosítójuk jóval drágább áron adja a kötelezőt, mint az új szerződőknek, akkor megharagszanak és csak azért is elváltanak jelenlegi biztosítójuktól. (Ebben azért valjuk be van is némi igazuk.)
Hol érdemes újrakötni?
Idén szinte mindegyik tarifa alkalmas az ÚJRAKÖTÉS-re. A statisztikákból azonban az is kiderül, hogy mely biztosítók azok, akik ebben a tekintetben az élen állnak.

Bekövetkezhet, amit a biztosítók el akartak kerülni
A kettős tarifa nem újdonság. Az idei számok azonban azt mutatják, hogy amit a tavaly és tavaly előtt még meg lehetett csinálni az autósokkal, azt az autósok idén már egyre kevesebben veszik jónéven.
A Biztosítás.hu szerint azok a biztrosítók, akik az ÚJRAKÖTÉSI értékesítési táblázat élen állnak, nem örülnek igazán. Nem számoltak ugyanis azzal, hogy meglévő ügyfeleik átlagos díja jelentősen csökkenne. Egyedül az volt a céljuk a kettős tarifával, hogy több szerződést szerezzenek, mint amennyi elmegy tőlük.
Az autósok azonban idén keresztülhúzhatják ezen számításokat és elképzelhető, hogy ez a jövőben a kettős tarifák végét is jelenti majd.
Az ÚJRAKÖTÉS egyelőre azonban ma még sokak számára elérhető és az "utolsónak" mondott kampány nagy lehetősége ez az autósok számára. Az internetes biztosítási portálok segítségével az ÚJRAKÖTÉS rendkívül egyszerűen intézhető, hasonlóan az előző években már megszokott biztosítóváltási szolgáltatáshoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







