-10 °C Budapest

Kármentesítés: már 1,2 milliárdot kaptak a K&H ügyfelei

2010. július 21. 10:47

Különösen súlyos viharok és árvizek pusztítottak idén Magyarországon, mind a károsultak számát, mind a kárösszegeket tekintve. A K&H Biztosító átcsoportosításokkal és ahol szükséges volt, hétvégi munkavégzéssel igyekezett biztosítani, hogy mindenhol minél előbb megtörténjen a kárfelmérés és a kifizetés.

"Május 15-től kezdődtek a sorozatos természeti károk, azóta gyakorlatilag egész nyáron megfeszített tempóban dolgoztak a mentésen az ingatlantulajdonosok, míg a károk felmérésén a biztosítási szakértők. A K&H Biztosító szakemberei a szomszédos megyékben dolgozó kollégák átcsoportosításával, és nagyon sok plusz munkával tudtak úrrá lenni a helyzeten. Nagyon jó eredménynek tartom, hogy például a májusi káresetek több mint 86%-ában megtörtént a kifizetés. A lakáskároknál 2010-ben az esetek 77,80%-ánál 30 napon belül helytálltunk. Ott, ahol még nem utaltunk, legtöbbször szakértői - például statikusi - véleményt illetve javítási ajánlatot kell bekérni vagy esetenként rendőrségi, tűzvizsgálati jegyzőkönyvre várunk.

A legsúlyosabban érintett településeken, mint Felsőzsolcán minden K&H biztosított, előleget kapott, akinek szüksége volt rá. Volt olyan tulajdonos, akinek még nem volt lelkiereje összeírni az ingósági károkat, de természetesen ezt még a későbbiekben is pótolhatja. Tudjuk, hogy a gyors segítség ilyenkor mennyire fontos, és ennek megfelelően továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a biztosítottaink káreseteit mielőbb rendezzük." - számolt be Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője.

A kiemelten nehéz helyzetet jól mutatja, hogy míg idén márciusban heti átlag 1980 lakóingatlan kárt regisztráltunk, májusban 2592, júniusban heti 6844 új bejelentés érkezett, tehát több mint a márciusi esetek háromszorosa. Csak május közepe óta több mint 1 milliárd 216 millió forint kárösszeget fizettünk ki az ingatlan- és mezőgazdasági károkra a viharokkal és az árvizekkel összefüggésben." - tette hozzá Hangyási.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42