5 °C Budapest

A többszörösére emelheti a kgfb díját a biztosító! Ki járhat pórul?

2010. november 4. 09:02

A 2011-es kgfb-piac közel 80%-át a K&H, az Allianz, az Astra és a KÖBE biztosítók viszik - áll a pba.hu online alkuszcég közleményében. A szerződők egyre inkább figyelnek a casco ajánlatokra, melyet minden tizedik kötelező mellé meg is kötnek. A tarifálások azonban megtévesztőek lehetnek, ha nem mindenre kiterjedően válaszolják meg az ügyfelek a feltett kérdéseket.

A kampány eddigi tapasztalatai alapján az átlagdíj a tavalyi 24 ezer forinthoz képest 30%-kal, 17 ezer forintra csökkent, amely a biztosítónkénti kedvezményeknek - visszatérő ügyfél, együttkötés, gyermekkedvezmény, egyösszegű éves díjfizetés és bónus-malus fokozat, stb. - köszönhető. Ez utóbbinál Bancsó Tamás, az alkuszcég vezető szakértője felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt 2-3 évben okozott káresemények, balesetek igen komoly súllyal esnek a latba a biztosítási díj számításánál, azaz ha a tarifáló program csak bónus-malus besorolásra figyel az ügyfél, és nem veszi figyelembe az elmúlt évek káreseményeire vonatkozó kérdéseket, akkor elképzelhető, hogy a tényleges szerződéskötéskor a választott biztosító akár többszörösére is emelheti az ügyfél által megadott alapján kiszámított éves biztosítási díjat.

Fontos, hogy az online kgfb kötéskor vigyázzunk az apró betűs részekkel, mert a kedvező díj felett érzett korai örömöt, megkeseríthet egy esteleges későbbi korrekció. Fontos, hogy a kgfb szerződés megkötésekor az oldalon feltett minden kérdésre pontosan válaszoljanak az ügyfelek, még ha ez 1-2 perccel meg is hosszabbítja a szerződéskötés idejét, de ezzel elérik azt, hogy a szerződés kötvényesítésekor az általuk kalkulált díj jelenik meg a biztosító rendszereiben is.

Növekszik a casco biztosítást kötő ügyfelek száma is, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy egyre inkább a "gépjárműbiztosítás" - kgfb és casco szerződés együttes kötése - fontossága is előtérbe kerül a szerződést kötők között.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 5. 09:01