Megrendezte a saját halálát a korábban Emmanouil Parisis-ként ismert, ma Neil McClaren névre hallgató fogorvos, hogy hozzájusson az 1,8 millió fontos (573 millió forintos) életbiztosításához.

Emmanouil Parisis vagy Neil McClaren?
A vádak szerint a 46 éves McClaren és két társa tavaly csak megrendezték a jordániai halálos kimenetelű autóbalesetet. A színlelt szerencsétlenséget követően az "elhunyt" álnéven Skóciába utazott.
Az elsőrendű vádlottat már előzetes letartóztatásba helyezték, két társa óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. A görög származású fogorvos 40 éves felesége valamint sógornője tagadja a vádat, miszerint részt vettek volna a csalásban.
Honfitársainktól sem áll távol a biztosítási csalás, nem ritka, hogy a csalók álbalesetekkel szeretnének egy kis pluszra szert tenni. Mint arról korábban a Pénzcentrum.hu is beszámolt, K. Lajos és társai 2004-től kezdődően, a baleseti kárügyintézőként tevékenykedő P. Ildikóval összejátszva, számos személyt bíztak meg azzal, hogy megrendezett gépjárműbalesetben fiktív sérüléseket szenvedjenek, ami után jogtalanul fel tudták venni a kártérítéseket.
Az ügyben érintett biztosító társaságoknál a "sérültek" megbízása alapján P. Ildikó járt el. A bűncselekményekkel a sértett két biztosító társaság részéről összességében mintegy 400 millió forint került kártérítésként kifizetésre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







