-3 °C Budapest

Szédítő mélységben az átlagdíjak: totális átrendeződés, nyerő fekete bárányok

2010. november 11. 08:47

22-25 ezres díjakkal nem lehet labdába rúgni Soha még egyetlen kampány sem okozott ekkora földindulást a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon, mint az idei. A kotelezo.hu szakmai portálnak a kampány első harmadára vonatkozó adatai szerint biztosítást váltó autósok 45-50%-át egy eddig közepes méretű, illetve egy teljesen új szereplő szippanthatja el a korábbi sikeres szereplők elől. A fölényesen taroló K&H és a várakozásoknak megfelelően dömping árakkal érkező Astra Biztosítóval csak két további résztvevő, a piacvezető Allianz és az egyetlen egyesületi szereplő, a KÖBE képes valamennyire lépést tartani. A hihetetlen áresés ugyanakkor a győztesekre is visszaüthet.

"Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a várt közel 2 millió biztosítást váltó közül több mint 900 ezer autós két piaci szereplővel köt kötelező szerződést a jövő évre - értékeli a statisztikákat Lantos Lóránt, a portál vezetője.


Lantos Lóránt

A portálon szerződést kötők 29%-a ugyanis a K&H Biztosítót, míg további 19% az Astra Biztosítót választotta jövő évi kgfb-partnerének. Rajtuk kívül csak két biztosító lehet igazán elégedett eddigi teljesítményével: az Allianz 14%-ot, míg a KÖBE 11%-ot szerzett az eddigi váltók közül. Az átlagdíj valamennyi szereplő esetében szédítő mélységben, 15-16 ezer forint között mozog.

Ha nem csupán a megkötött szerződéseket, hanem az eddigi összes tarifálás adatait vizsgáljuk, az Astra előnye még szembetűnőbb: az autósok több mint 39% százalékának kínálta a legjobb árat a romániai székhelyű cég, és ajánlata szinte valamennyi esetben az első három között szerepelt. Az a tény, hogy ennek ellenére szerződéses aránya 20% alatt mozog, azt jelzi, hogy az ár mellett az autósok egy része bizalmi szempontokat is figyelembe vesz egy eddig ismeretlen szereplő esetében.

A korábbi legnagyobb öt közül három biztosítót is nagyon érzékeny veszteség ér: miközben az Aegon, a Generali-Providencia és az Uniqa együttes piaci súlya eddig 27%-os volt, most összesen sem szerezték meg a biztosítást váltó autósok bizalmának még 4%-át sem. Ez óhatatlanul a meglévő állomány jelentős lemorzsolódását eredményezi majd, mivel két autósból egy váltani fog az idén. Az ok igen egyszerű: 22-25 ezer forint közötti átlagos díjjal az idei kgfb-piacon egyszerűen nem lehet labdába rúgni.

"Az alacsony ár azonban könnyen pirruszi győzelemnek bizonyulhat a győztesek számára - figyelmeztet Lantos Lóránt. A tavalyinál 40%-kal alacsonyabb tarifák mellett gyakorlatilag lehetetlen lesz veszteség nélkül működni ezen a területen, a több szerződés ennek megfelelően nagyobb veszteséget is eredményez majd. A díjak ugyanis sok esetben a biztosítók alapvető adminisztrációs és irodai költségeit is alig fedik le. További kérdés, hogy a két győztes biztosítónak az eddigi forgalom töredékét kezelő, illetve elsőként működésbe állított ügyfélszolgálati rendszerei hogyan vizsgáznak majd a vélhetően váratlan arányú terhelés során."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Több mint 100 ezer motoros jár jobban a kötelező váltással

Átlagosan hatezer forintot takaríthatnak meg a "fekete bárányok"

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29