Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel (ÁBE) kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseken alapuló kártérítési igények érvényesítésének szabályairól szóló törvényt.
A 326 igennel, egyhangúlag megszavazott törvény szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból származó tárgyévi díjbevételük arányában a kgfb-t nyújtó biztosítóknak kell feltölteniük azt a technikai számlát, amelyről a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) bocsát forrást a MÁV ÁBE rendelkezésére, hogy kifizethesse azokat a megalapozott kárigényeket, amelyeket az ügyfelei okoztak.
Szatmáry Kristóf államtitkár a törvényjavaslat záróvitájában azt mondta, az Alkotmánybíróság hivatalból megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követ el azzal, hogy nem szabályozta a 2010. január 1. előtt felszámolt biztosítóval kötött kártérítési igények kockázatközösségen alapuló érvényesíthetőséget.
A javaslat szerint a vagyonelszámolási eljárás során bejelentett kártérítési igények rendezéséhez szükséges pénzeszközöket a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) fizeti meg a MÁV ÁBE számára. Lehetőség van a Mabisz saját forrásainak felhasználására, ami költséghatékonysági szempontból megfelelőbb alternatívának bizonyult.
Hangsúlyozta, hogy az igényeket csak a MÁV ÁBE-vel szemben lehet érvényesíteni. A javaslat egyúttal a károkozókkal szembeni végrehajtási eljárások megszüntetéséről is rendelkezik.
A javaslat egyszerre szolgálja a károsultak és a biztosítással rendelkező károkozók érdekeit is és a jövő év elején megindulhatnak a kifizetések - mondta.
A MÁV ÁBE felszámolója a törvény hatályba lépését követő 15 napon belül köteles felmérni a kifizetetlen károkat. Közben a MABISZ nyit egy technikai számlát, amelyre a biztosítók befizetik a rájuk jutó pénzt. A felmérést követő 30 napon belül pedig már meg is kezdi a MÁV ÁBE részére a kifizetést a MABISZ. A MÁV ÁBE a rendelkezésre álló pénzeszközökből folyamatosan teljesít kifizetést az egyesület alapszabályában meghatározott, vagyonelszámolási eljárásra alkalmazandó sorrendnek megfelelően.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A biztosítókat a befizetési kötelezettség a MABISZ erre irányuló felhívása esetén terheli. A MABISZ a technikai számla fedezetét a Kártalanítási Számla és a Kártalanítási Alap feladatainak ellátásához rendelkezésre bocsátott pénzeszközök felhasználásával is biztosíthatja, amely a biztosítói befizetések mértékét csökkentheti.
Az új törvény hatálybalépése után a MÁV ÁBE volt tagja ellen - kártérítési igény miatt - végrehajtás nem indítható. Ha pedig már folyik a végrehajtás, akkor az - a vagyonelszámolás lezárultáig - az adós kérelmére szünetel.
A törvény hatályba lépését követő 180. napon túl egyezséggel vagy jogerős bírósági ítélettel lezárásra kerülő kártérítési igények fedezetére a MÁV ÁBE olyan összegű tartalékot képez, amely alkalmas a még nem vagy csak részben rendezett kártérítési igények és ezek költségeinek fedezetére. A törvény a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
Az Alkotmánybíróság múlt évi döntése alapján június 30-ig kellett volna rendeznie a jogalkotónak azt a problémát, hogy a csődbe ment MÁV ÁBE által ki nem fizetett károk hogyan rendeződjenek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







