2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Akciókkal és kedvezményekkel igyekeznek rávenni a nyugdíjpénztárak és biztosítók az ügyfeleket az év végi befizetésekre - íjra a Világgazdaság. A pénzügyi intézmények leginkább a maximálisan elérhető személyijövedelemadó-kedvezmény kihasználására buzdítanak.
Év végi befizetésre és új szerződések kötésére ösztönöznek a nyugdíjpénztárak és a biztosítók, ehhez pedig különféle kedvezményeket és akciókat kínálnak. Leginkább a maximálisan elérhető személyijövedelemadó-kedvezmény kihasználására buzdítanak, amit nyugdíjpénztáraknál évi 750 ezer, nyugdíjbiztosításoknál évi 650 ezer forint befizetésével lehet elérni. Ekkor 20 százalékos, maximum 150 ezer, illetve 130 ezer forintos visszatérítés jár.
Az MNB adatai szerint a biztosítóknál tavalyi évben is az utolsó három hónapban érkezett a díjbevét 44 százaléka. Noha a biztosítóknál is általában az év vége eredményez nagyobb forgalmat, idén a tavalyinál kisebb kedvezményekkel és akciókkal csábítanak. A legutóbbi milliós nyereményekkel szemben új szerződőként most például a Generalinál 500 ezer forintos utazást, az Uniqánál iPadet, a Groupamától kávéfőzőt vagy tévét lehet nyerni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







